Labdarúgás

Három afrikai válogatott ellen is eljárást folytat a FIFA

Togo, Etiópia és Egyenlitői-Guinea labdarúgó-válogatottja ellen is fegyelmi eljárást folytat a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), mivel a gyanú szerint jogosulatlanul szerepeltettek játékosokat a világbajnoki selejtezőn.

2013.06.17 16:39MTI
http://www.freedigitalphotos.net

A FIFA közleménye szerint az Afrikában a vb-selejtezők A-csoportját vezető etióp csapatban június 8-án, Botswana ellen (2-1) játszott engedély nélkül egy futballista. Hasonló okból eljárás folyik Togo Kamerun (2-0) elleni és Egyenlítői-Guineának a Zöld-foki szigetek (4-3) ellen vívott mérkőzése kapcsán.

A FIFA jelezte, az Egyenlítői-Guinea - Zöld-foki szigetek találkozó ügyében már meg is született az első fokú döntés. Ugyan a szövetség nem közölte határozatának tartalmát, ám jelezte, hogy a guineaiak fellebbezést nyújtottak be ellene.

A mostani selejtezősorozat korábbi szakaszában a FIFA már büntetett játékos jogosulatlan szerepeltetéséért: Szudán Zambia elleni, Gabon pedig Nigéria elleni mérkőzését veszítette el utólag 3-0-ra.

Szudán 2-0-ra verte Zambiát, ám a találkozó második gólját szerző Saif Eldin Ali Hidris jogosulatlan pályára lépése miatt a mérkőzést Zambia javára írták jóvá. Gabont a Nigéria ellen elért 0-0-s összecsapást követően büntették meg. A FIFA döntése szerint Charly Moussono nem játszhatott volna gaboni színekben, mivel a 2006-os strandlabdarúgó-világbajnokságon kameruniként szerepelt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.