Kötöttfogású Magyar Nagydíj
Deák Bárdos és Szabó is bronzért birkózhat
Mindkét vigaszágra került hazai versenyző, a nehézsúlyú Deák Bárdos Mihály és a 74 kilogrammban érdekelt Szabó Martin is győzött a vigaszágon, így a harmadik helyért léphetnek szőnyegre szombaton a kötöttfogású birkózók szombathelyi Golden Grand Prix-viadalán, a Magyar Nagydíjon.
2013.02.23 19:21MTIA veterán Deák Bárdos a grúz Szerzso Gogiszvanidzével csapott össze a délutáni programban, s az első menetet ugyan még elveszítette, ám a másodikat már simán nyerte, majd a harmadikban 3-0-ás vezetésnél tusolta riválisát.
Az éremért a magyar színekben versenyző Nunajev Juszuppal csap majd össze. Szabó a szerbiai Viktor Nemessel meccselt a vigaszágon, s az első menetet szép akciókkal 4-1-re, a másodikat pedig jó védekezésével 1-0-ra nyerte.
A vigaszági küzdelmek után tartották meg az ünnepélyes megnyitót, majd köszöntötték Szombathely olimpiai bronzérmes szabadfogású birkózóját, Hatos Gábort. Az éremmecsek 18.00 után kezdődnek, melynek során Kozák István (60 kg) és Bácsi Péter (84) az aranyéremért, míg Deák Bárdos, Szabó és Nunajev mellett Lőrincz Viktor (84) a bronzéremért küzdhet meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
- 12:45 A látogatók előtt született alpaka csikó a Szegedi Vadasparkban
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06