Birkózás

Kötöttfogású Magyar Nagydíj: több mint száz versenyző indul

Várhatóan 18 ország 110 versenyzője lép szőnyegre a hétvégén a kötöttfogású Birkózó Magyar Nagydíjon, amelyet Szombathelyen az Aréna Savariában rendeznek.

2013.02.19 14:01MTI

Struhács György szövetségi kapitány a versenyt beharangozó keddi sajtótájékoztatón elmondta: a Magyar Nagydíj nemzetközi mezőnye erős közepesnek mondható, az indulók között egy világbajnok, három olimpiai érmes és nyolc kontinensbajnok szerepel.
   
A magyar csapat 24 fős lesz, 13 versenyzőt a hazai birkózószövetség, kilencet pedig az egyesületek neveztek.
   
A szombathelyi viadal hagyományait követve ezúttal is lesz szabadfogású betétverseny, amelyen a Haladás VSE több kiváló birkózója, így Hatos Gábor, Molnár Bálint, Veréb István, Ligeti Dániel és Csercsics Richárd is szőnyegre lép.
   
Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere elmondta: a nyitóünnepségen külön köszöntik majd az olimpiai bronzérmes Hatost, akit a nyáron még ötödik helyezettként fogadtak. Hatos utólag lett olimpiai dobogós, mivel a harmadik helyért rendezett londoni mérkőzésen őt legyőző üzbég Szoszlan Tyigijevet doppingvétség miatt kizárták.
   
Gáspár Tamás, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára a sajtótájékoztatón beszélt a sportág helyzetéről, hangsúlyozta: egyáltalán nem nevezhető véglegesnek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának döntése, amelynek alapján a birkózást kivennék a 2020-as játékok programjából.
   
Hozzátette, öt kontinensen mozdultak meg és hallatták hangjukat a sportág védelmében, szerinte soha ilyen nagy nemzetközi összefogás nem volt tapasztalható a birkózás érdekében. Emlékeztetett rá, hogy Magyarországon a birkózás ma is "húzóágazatnak" számít, a tavalyi londoni olimpián például három érmet szereztek a sportág képviselői.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.