Bajnokok Ligája
Allegri dicsér, Roura a visszavágóban bízik
Massimiliano Allegri szerint csapata, az AC Milan tökéletesen védekezett szerda este az FC Barcelona ellen, s 2-0-ás sikerével nyílttá tette a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcát.
2013.02.21 13:31MTIAz előzetesen a szakértők nagy többsége által esélytelennek tartott olasz együttes trénere azt emelte ki a találkozó után, hogy játékosainak sikerült levenniük a pályáról Lionel Messit, s a katalán együttesnek helyzetet sem engedélyeztek a Giuseppe Meazza Stadionban.
"A fiúk megérdemelték ezt a sikert, védekezésben semmit sem engedtek a Barcelonának, elöl pedig jó arányban használták ki a lehetőségeket - mondta az olasz tréner. - Tökéletesen megértették, amit kértem tőlük a meccs előtt, s ha ilyen alázattal és akarattal játszik egy csapat, mint mi tettük ezen az estén, akkor bárkit képes legyőzni. Ez a párharc teljesen nyílt még."
A katalán együttes az elmúlt években ritkán került a szerdaihoz hasonló szituációba, ugyanis 2011. január 19-én kapott ki utoljára két góllal (a Betistől 3-1-re a Király Kupában), ráadásul vélhetőleg még ennél is régebben történt meg a csapattal, hogy komoly helyzet nélkül játsszon le egy meccset.
"Sokkal nehezebb volt helyzetet kialakítanunk, mint általában szokott, de nagyon nehéz Milánóban játszani - mondta a betegséggel küzdő Tito Vilanova vezetőedzőt helyettesítő Jordi Roura. - A Milan kiválóan megszervezte védelmét, s ez nagyon sok gondot okozott nekünk. Ráadásul a pálya talaja sem volt méltó egy BL-meccshez. Ennek ellenére az első félidőben uraltuk a meccset, az első gól aztán nagyon megviselt minket."
A szakember elismerte, hogy együttese gyengén játszott, ám hangsúlyozta, hogy bízik a fordításban: "Ha van olyan csapat, amely képes innen felállni, az a Barcelona. Az eredmény kifejezetten rossz, de nem tragikus."
Az elmúlt évek labdarúgását uraló Barcelona kiejtése óriási fegyvertény lenne a mostani szezonban sokáig gyengélkedő, a csoportkörből a legkevesebb ponttal továbbjutott Milan számára. Ráadásul komoly bizakodásra is adhatna okot, mivel a Barcát, amely 2009-ben és 2011-ben megnyerte a sorozatot, 2010-ben és 2012-ben a későbbi győztes (Internazionale illetve Chelsea) búcsúztatta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06