Pistorius-ügy
A Nike felfüggesztette szerződését a dél-afrikai paralimpikonnal
A Nike sportfelszerelés-gyártó cég bejelentette csütörtökön, hogy felfüggesztette szponzorációs szerződését Oscar Pistorius dél-afrikai paralimpikonnal, aki ellen eljárás folyik barátnője meggyilkolásának gyanújával.
2013.02.21 13:23MTI "A Oscar Pistorius elleni igazságügyi eljárást igazságosan és formailag helyesen kell lefolytatni, és mi ezt szigorúan figyelemmel fogjuk kísérni" - közölte a Nike.
Szerdán jelentette be a Clarins francia kozmetikai cég, hogy az igazságügyi eljárás miatt felmondta a sportolóval kötött reklámszerződését, az A-Men nevű Thierry Mugler-parfüm reklámkampányában ezentúl nem szerepelteti Pistoriust.
A műlábakkal élő és versenyző, hatszoros paralimpiai bajnok futónak más cégekkel is van szponzori szerződése, így például a British Telecommal, a művégtagokat gyártó izlandi Össurrel vagy az Oakley amerikai szemüveggyártóval.
A Financial Times című brit lap értesülése szerint a szponzoroktól kapott támogatása elérte az évi 3,5 millió eurót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:29 A hétvégén rendezik meg a Múzeumok majálisát a Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben
- 23:44 Lackfi János és Barsi Balázs kapta idén a Stephanus-díjat
- 22:25 Letartóztatták korrupció miatt az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét
- 21:24 Majoross Gergely lett a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya
- 20:22 Cannes - Mesterséges intelligenciával erősítették a fesztivál biztonságát
- 20:13 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: megtalálták az egyik áldozat holttestét
- 19:21 Franciaországba rekordösszegű külföldi befektetés érkezik idén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06