Betörőnek nézte
A művégtagokkal versenyző olimpikon, Pistorius lelőtte barátnőjét
Betörőnek nézte, ezért lelőtte barátnőjét, az egyik neves dél-afrikai modellt Oscar Pistorius, a dél-afrikaiak művégtagokkal versenyző atlétája, a tavalyi londoni olimpia egyik sztárja.
2013.02.14 10:13MTIA helyi rádiók és internetes portálok jelentették, e híradások szerint a nő meghalt, s Pistorius kihallgatása már folyik. Részleteket nem tudni még sem a gyilkosság körülményeiről, sem arról, hogy ki értesítette a hatóságokat. A hírek szerint a sportoló betörőnek nézhette a nőt, ezét lőtt a fejére és a karjára.
A City Press dél-afrikai internetes portál szerint a halott nő Reeva Steenkamp harmincéves, neves dél-afrikai modell.
A 26 éves Pistorius az olimpiák történetének első művégtagokkal versenyző atlétája volt. Emellett hatszoros paralimpiai bajnok, aki decemberben azzal is szenzációt keltett, hogy megnyert egy 200 méteres futóversenyt, amelyben egy ló volt az ellenfele. A Maserati nevű arab telivérrel futott Dohában, a katari főváros Aspire elnevezésű sportközpontjában. Pistorius tavaly az olimpián és a paralimpián is rajthoz állt, előbbin 400 méteren elődöntős volt, utóbbin 400-on és a 4x100-as váltó tagjaként aranyat, 200-on pedig ezüstöt nyert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06