92 százalék nem akar változást
Az európai klubok nem támogatják Platini BL-reformját
Az Európai Klubok Szövetsége (ECA) nem támogatja az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) tervezett reformjait, amelyek szerint néhány éven belül 64 csapatosra bővítenék a Bajnokok Ligáját, az Európa Ligát pedig megszüntetnék.
2013.01.23 14:51MTIAz ECA 36 ország 87 klubjához intézett körkérdést, s a válaszadók 92 százaléka egyáltalán nem akar változtatást a két sorozatban.
"Ez az eredmény is azt bizonyítja, hogy a mostani formával elégedettek a klubok" - nyilatkozta Karl-Heinz Rumenigge, az ECA elnöke. Az egyesületek ugyanakkor támogatnák azt az elképzelést, hogy az aktuális Európa Liga-győztes a következő idényben a BL-ben indulhasson.
Michel Platini, az UEFA elnöke még novemberben nyilatkozta, hogy a BL-reformról 2014-ben szeretnének dönteni. A francia sportvezető főként azért szorgalmazza a változtatást, mert a BL 1,34 milliárd eurós bevételével hatszor akkora összeget hoz az UEFA konyhájára, mint az EL.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
- 17:25 Spanyolország hazahívja Buenos-Aires-i nagykövetét
- 16:22 Új gyalogátkelő lesz az Örs vezér terénél, a Kerepesi úton
- 15:21 Uniós külügyi szolgálat: a koszovói rendőrség akciója ellenkezik a normalizáció szellemével
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06