Álmodik a nyomor
UEFA-biztos stadionunkat már most felkínálták foci Eb-mérkőzésekre
Vígh László kormánybiztos szerint az új budapesti stadion megfelel majd az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) legszigorúbb előírásainak, így akár Eb-mérkőzések helyszíne is lehet.
2012.07.01 14:32MTI"Örömmel olvastuk Michel Platini nyilatkozatát, ez egy újabb visszaigazolás számunkra arról, hogy Magyarország fővárosa nem maradhat modern, rangos mérkőzések megrendezésére is alkalmas labdarúgó stadion nélkül" - reagált Vígh László az UEFA francia elnökének szombati nyilatkozatára, amelyben a sportvezető felvetette, hogy a 2020-as kontinensviadalt Európa több országában, 12-13 városban kellene megrendezni.
"A beruházás folyamán végig ügyelünk arra, hogy a 2016-ra felépülő új nemzeti stadion megfeleljen az UEFA legszigorúbb előírásainak, azaz akár Európa-bajnoki mérkőzéseknek is otthont adhasson. A kormány például éppen azért döntött a korábban elképzeltnél nagyobb, 65 ezer férőhelyes aréna felépítéséről, mert ez is szükséges a legmagasabb UEFA-minősítéshez, így biztosan nem fordulhat elő, hogy néhány év múlva azért marad le Budapest egy rangos esemény megrendezéséről, mert a stadion túl kicsinek bizonyul" - hangsúlyozta a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos a Nemzeti Sportközpontok vasárnapi hírlevele szerint.
A következő években megvalósuló sportlétesítmény-fejlesztések, vagyis a Budapesti Olimpiai Központ rekonstrukciójának egyik kiemelt célja, hogy a lehető legtöbb nemzetközi sportesemény házigazdája lehessen Magyarország. "Természetesen 2020-ban örömmel látnánk vendégül Európa legjobb labdarúgóit az új nemzeti stadionban" - tette hozzá Vígh László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06