Próbálják megtartani a játékosokat

Nzonzi eligazolhat a kieső Blackburntől

A francia tehetséget több angol csapat is megkörnyékezte, és habár komolyabb ajánlat még nem érkezett érte, könnyen lehet, hogy a játékos továbbra is az első osztályban folytatja majd pályafutását.

2012.05.29 15:03ma.hu

A fiatal francia középpályás, aki korábban az U21-es francia válogatottban is bemutatkozhatott, az Amiens SC együttesénél kezdte karrierjét, majd 2009-ben a Blackburn Rovers megvásárolta őt.

Az angol Premier League-ben idén összesen 31 alkalommal kezdőként, egy alkalommal pedig csereként kapott szerepet a Blackburnnél. Két gólig jutott, de 191 cm-es magasságát remekül ki lehet használni a fejpárbajok során.

A Lancashire Telegraph értesülése szerint, a Premiership csapatainak körülbelül fele érdeklődik a játékos iránt, többek között a Newcastle United, a Fulham és a Stoke City is. Ha a Newcastle.t választja, még az Európa Liga küzdelmeiben is pályára léphet.

A 23 éves játékos nagyon szeretne továbbra is az első osztályban futballozni, így bízik abban, hogy lesz olyan csapat, amelyik komoly lépést tesz megszerzését illetően. A Blackburn még további három évre birtokolja a francia játékjogát, de egy ajánlat az Arsenal vezetőségétől, akiket szintén egy lehetséges vásárlóként tartanak számon, könnyen ismét első osztályú középpályást faraghat a futballistából.

Nem csak angol klubok érdeklődnek a francia iránt: tavaly augusztusban megkereste például a Szpartak Moszkva és a német bajnok Borussia Dortmund is.

A Blackburn vezetősége érthető módon azonban próbálja megtartani játékosait, és jövőre visszakerülne az élvonalba. Nzonziért mélyen a zsebbe kell nyúlnia annak a csapatnak, amelyik szeretné a fiatal tehetséget a keretében látni. Kivásárlási ára nagyjából öt millió euró körül mozog.

Érdekesség, hogy az online fogadás piacain a Blackburn nem szerepel a Championship esélyesei között, és a szakemberek sem nagyon tudják elképzelni, hogy a kiscsapat jövőre visszajut az első osztályba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.