Tisztújítás lesz júniusban
Nyolc tagot jelöl a Magyar Kézilabda Szövetség az EHF-bizottságokba
Nyolc tagot jelöl az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) különböző bizottságaiba a magyar szövetség (MKSZ).
2012.03.28 08:59MTIAz MKSZ szerdai közleményéből kiderül, hogy a júniusban sorra kerülő tisztújítás kapcsán a szövetség Vetési Iván MKSZ-elnököt az EHF nemzeti bizottságába, Borsos Attilát a végrehajtó bizottságba, Andorka Sándort a versenybizottságba, Bienerth Gusztávot a fellebbviteli bizottságába, Jeney Zsolt Ákost a női kézilabda bizottságába, Kovács Pétert a módszertani bizottságba, Kelecsényi Ernőt az EHF marketing női klub bizottságába, míg Horváth Gabriellát a strandkézilabda bizottságba jelölte.
Az elnökség egyben felkérte a szakmai- és versenybizottságot, hogy a férfi Budapest Bank Liga alapszakaszának utolsó fordulójával kapcsolatban minél gyorsabban folytassa le a vizsgálatot "a sportág egyetemes érdekében". A múlt pénteki Tatabánya-Pécs mérkőzésen meglepetésre a vendégek nyertek. Előbbi csapatnak már csak matematikai esélye volt az elődöntőbe jutásra, utóbbiak pedig szerettek volna az 5-8. helyért játszani, ám végül hiába győztek, mivel szombaton a Kecskemét legyőzte a Tatabánya vereségével biztos elődöntős Balatonfüredet. Ezzel a kecskemétiek végeztek az alapszakasz nyolcadik helyén.
Az MKSZ elnöksége ezen kívül meghallgatta a versenybizottság 2012/13-as szezonra vonatkozó versenykiírási koncepcióját, valamint elfogadta a szövetség 2012. évi költségvetését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06