Kisebbfajta csoda?

Régi idők új focija

"Magasabbra emeltük a lécet, mint előzetesen reméltük" - mondta a magyar válogatott szövetségi kapitánya azután, hogy nem jutottunk ki az Európa-bajnokságra, és hát ilyen sületlenséget is csak magyar futballedző, jelen esetben Egervári Sándor tud mondani, akit közelmúltbéli családi tragédiája miatt most igazán nem szeretnénk bántani. Mi is csak azért idéztük az ominózus mondatot, mert a magyar futball tökéletes lenyomata a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.

_{2011.10.15 13:57sabater - ma.hu}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

A hétvégi NB I-es forduló ajánlójaként megjegyeznénk, hogy Kósa Lajos listavezető csapata rangadót játszik a Győrrel, Orbán Viktor tavalyi bajnok, jelenleg éppen dobogós klubja a Kecskemétet fogadja majd. A rendszer által rehabilitált Leisztinger Tamás vállalkozó gárdája a Péccsel mérkőzik, míg Kubatov Gábor kiesőjelölt egyesülete Tatabányára utazik. Deutsch Tamás brigádjának jó esélye van a feljutásra, eközben Csányi Sándor OTP-elnök, a labdarúgó-szövetség elnöke kijelentette, hogy jó válogatottunk van. És ez nem vicc.

A magyar politikai oligarchia lényegében olyan, mint a tízéves gyerekek, akik iskola után még táskával a vállukon átmennek barátaikhoz, hogy legújabb gombfocicsapatukkal lejátsszanak egy mérkőzést, csak éppen most már a magyar bajnokságnak csúfolt ligában trenírozzák a csapatokat a gyerekszoba padlója helyett. Szó se róla, némileg költséges hobbi, de semmi gond nem lenne ezzel, ha a nézőknek is telne belépőre, mert legalább ilyen szinten állna az ország gazdasága. Csak hát a belépő árát huszadmagával elviszi az állam adó, a bank pedig hiteltörlesztés formájában, így pedig marad a televízió, már annak, aki végig bírja szenvedni ezt a vergődést. Mi Ferencváros-drukkerként (helló, Kubatov Gábor!) egyre kevésbé.

Szóval azt mondja Egervári Sándor, hogy ‎"magasabbra emeltük a lécet, mint előzetesen reméltük", ami nagyjából úgy fordítható magyarra, hogy mindenki azt hitte, hülyére vernek minket, de egész jól játszottunk, ezért csak alig estünk ki. És akkor eszébe jut az embernek, hogy milyen fantasztikus lenyomata a futball ennek a nemzeti együttműködési izének, mert a kormányváltást megelőzően a Fidesz aztán tényleg magasra tette a lécet, Orbán Viktor még valamiféle „kisebbfajta csodát” is emlegetett. Most meg ott tartunk, hogy az lesz kisebbfajta csoda, ha újabb brutális megszorítások (a jelzős szerkezetet Szijjártó Péter copyrightolta) nélkül tartani tudjuk a költségvetési hiánycélt.
Hát így.

Igaz, még mindig kevésbé idegesítő a helyzet, mint Spanyolországban, ahol jó ugyan a foci, de a játékosok nem a tízszeresét, hanem a tízezerszeresét keresik egy átlagbérnek, igaz, le is adózzák annak egy nem jelentéktelen részét, így aztán igazán érthetetlenné válik, hogy miért van 19,7%-os munkanélküliség a hispánoknál, számítások szerint ugyanis Christiano Ronaldo személyi jövedelemadójából ötmillió munkahelyet lehet teremteni. Persze ez túlzás, mert igazából nem, de minket nem is Spanyolország érdekel, akik a nagy földrajzi felfedezések korában egyszer már voltak a világ urai, de pazarló módon elherdálták a vagyonukat, ilyen egy felelőtlen nemzet ez.

Hanem Magyarország, ahol annyira nem szűntek meg a párhuzamok a politika és a futball között, hogy lassan elegendő lesz az egyikről híreket olvasni, hogy mindkét témában képben legyünk. Itt van például Paolo Sousa, Orbán Viktor kedvenc csapatának (Videoton) az edzője, aki egy barátságos gálamérkőzésen lefejelte újságíró ellenfelét, akit ezért kórházba kellett vinni. Ilyen az, amikor a „sztár vagyok, bármit megtehetek” mentalitás arroganciával párosul, és politológus legyen a talpán, akinek erről nem a sajtószabadság, a Költségvetési Tanács vagy az Alkotmánybíróság jut az eszébe, amit meg Orbán Viktor fejelt le úgy, hogy azóta csak keresi önmagát. Egyes információk szerint például többen látták Holló Andrást, az Alkotmánybíróság helyettes elnökét vérző orral távozni a Miniszterelnökségtől.

Persze azért a párhuzam mégsem tökéletes, merthogy a futballban valami isteni csoda folytán a magyar mindig képes bizakodni, akkor is kijutást vizionálni, amikor ehhez az kéne, hogy a svédek meg a hollandok éppen úgy ne verjék meg a finneket, hogy az albánok a brazilokkal döntőzzenek, nem beszélve a pótselejtezőről, amiben ugye hagyományosan jók vagyunk, emlékezzünk csak a Jugoszlávia elleni 7:1-re, bár ott véletlenül éppenséggel kikaptunk. A politikáról viszont néhány nagyon hardcore Orbán-rajongón kívül tulajdonképpen senki sem hitte, hogy most aztán tényleg megváltozik majd, és nem lesznek oligarchák, meg gonosz politikusok, és a megszorításokat sem az „emberek fogják megfizetni”, mert hát ezt mondta a Szijjártó Péter, akiről még elfelejtettük elmondani, hogy beszállt a futsalba, mert foci nélkül nem élet a politika.

Na most ezzel a futball-dologgal politikus-szempontból az a probléma, hogy egy ideig lehet ilyen „léces” mondatokkal húzni az időt, az időjárási viszonyokra, a fiatalok tapasztalatlanságára meg tegnapi bablevesre fogni a vereséget, de egy idő után csak elkezdenek a szurkolók távozásra buzdítva (Spanyolországban) lengetni egy fehér zsebkendőt, (Magyarországon) pedig szexuálgimnasztikai gyakorlatokat javasolni az edzőnek, tulajdonosnak és játékosnak a legközelebbi hozzátartozóikkal.

És már megint a kísérteties hasonlóság: lehet éppen a rossz idő a gazdasági környezet, a bableves a szocialisták, Matolcsy meg a fiatal, innovatív focista, azért mégiscsak az a helyzet, hogy ha olyan, korábban másodosztályúnak tartott csapatok húznak el mellettünk, mint Románia vagy Szlovákia, ráadásul a szurkolók is rosszabbul élnek, mint négy éve, akkor egy idő után csak elkergetik az edzőt és a tulajdonost is francba, még akkor is, ha addigra már övék a stadion, a hozzá tartozó szálló és a fűnyíró is.

Mert a magyar ember már csak olyan, hogy bízik a dolgok jobbra fordultában – és inkább ültet egy mást, például azt a Vona nevű hangoskodó vezérszurkolót a kispadra, aki két zsidózás és cigányozás között néha nem átall nagy csapatot és nagy Magyarországot álmodni, csak ez a szerencsétlenkedés álljon már meg. Aztán persze négy év múlva kiderül erről is, hogy még az előzőnél is sokkal nagyobb kókler, de addigra már minden valamirevaló játékost leigazolt az Anzsi Mahacskala B-csapata.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter