Járvány

Tokió 2020 - A NOB lerövidíti az olimpiai faluban tartózkodás idejét

Az útmutató arra is kitér, hogy a sportolók a játékok előtti japán edzőtáborozását fogják rövidebbre, és szereplésüket követően lehetőleg már ne is térjenek vissza az olimpiai faluba.

2020.12.09 01:30MTI

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) úgy döntött, hogy lerövidíti azt az időt, amennyit a jövő nyári tokiói ötkarikás játékokra érkező sportolók az olimpiai faluban tölthetnek.

"Úgy gondoljuk, csökkentenünk kell az ott-tartózkodás időtartamát a koronavírus-járvány kockázatainak minimalizálása végett" - jelentette ki Thomas Bach NOB-elnök, aki a szervezet végrehajtó testületének hétfői ülése után nyilatkozott.

Az olimpiai ügyekben járatos insidethegames.biz beszámolója szerint a NOB külön útmutatót tett közzé, amelyben a nemzeti olimpiai bizottságokkal tudatja, milyen korlátozásokkal számolhatnak a 2021-es játékok kapcsán. Az előírások értelmében a sportolók várhatóan öt nappal a versenyük előtt érkezhetnek meg az olimpiai faluba, és onnan a versenyük után legfeljebb két nappal később távozniuk kell. A NOB felkérte a tagszervezeteit, hogy az útmutatásnak megfelelően módosítsák terveiket.

Az útmutató arra is kitér, hogy a sportolók a játékok előtti japán edzőtáborozását fogják rövidebbre, és szereplésüket követően lehetőleg már ne is térjenek vissza az olimpiai faluba. A versenyzőket kísérő csapattagok, például az adminisztrációs munkatársak, orvosok, gyógytornászok esetében azt kérik, hogy ők maguk az utolsó sportolójuk távozását követően legfeljebb egy-két napig maradjanak a faluban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.