Van önbizalmuk...

Kína több aranyat szeretne az athéni 32-nél

Kína célja, hogy a pekingi olimpián házigazdaként túlszárnyalja a négy évvel ezelőtti, athéni játékokon elért teljesítményt és 32 aranyéremnél többet nyerjen.

2008.07.22 13:49MTI

Ezt Csang Haj-feng (Zhang Haifeng), a kínai sportminisztérium szóvivője jelentette be a keddi sajtótájékoztatón. Az ázsiai ország 2004-ben az Egyesült Államok mögött a második legtöbb elsőséggel büszkélkedhetett. 

A kínaiak ismét szeretnének az országok versenyében az élmezőnyben végezni, sőt, a legnagyobb siker az lenne a számukra, ha az aranyak vagy az érmek számában megelőznék az Egyesült Államokat.
 
Ebben a tekintetben hatalmas csatára lehet számítani, hiszen nem hivatalosan mindkét országban több mint 40 elsőséggel számolnak. A kínai sportvezetés a hagyományosan eredményes sportágakon - mint a tollaslabda és az asztalitenisz - kívül műugrásban, ökölvívásban, kerékpárban, evezésben, sportlövészetben és a női súlyemelésben kalkulál több aranyéremmel. 

A kínaiak több milliárd dollárt költöttek versenyzőik felkészülésére és házigazdaként a legnépesebb küldöttséggel, több mint 600 sportolóval vesznek részt a pekingi olimpián, amelyen összesen 302 versenyszámban osztanak érmeket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.