A gyanúsítottak merényletekre készültek
Kína 82 "terrorista" letartóztatását jelentette be az olimpia előtt
Nyolcvankét feltételezett terroristát tartóztattak le az év első felében a muzulmánok lakta kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen (Xinjiang Uygur Zichiqu); a gyanúsítottak merényletekre készültek a pekingi olimpiai játékok ellen - közölték csütörtökön a kínai hatóságok. .
2008.07.10 11:55MTIAz elfogott emberek öt terrorcsoporthoz tartoztak, amely "a gyanú szerint a pekingi olimpia elleni szabotázsakciókat szervezett" - jelentette az Új Kína hírügynökség a területi székhely, Urumcsi (Urumqi) rendőrfőnökére hivatkozva. A kínai hatóságok most először nyilatkoznak a letartóztatottak összesített számáról azután, hogy bejelentették: az utóbbi hónapokban számos olyan összeesküvést lepleztek le, amelyek célpontja az augusztus 8. és 24. közötti pekingi olimpia lett volna.
Hszincsiang lakosságának többsége török ajkú ujgur. Emigráns szervezeteik szerint a területen nincs terrorveszély, és a központi hatalom azért nagyítja fel vagy találja ki a fenyegetettséget, hogy elnyomjon minden ellenzéki megmozdulást az ötkarikás játékok előtt.
Szakértők és jogvédők szintén eltúlzottnak minősítették a Kína által hangoztatott terrorveszélyt. Biztonsági szakemberek hangsúlyozzák, hogy eddig alig hoztak nyilvánosságra részleteket az állítólag felgöngyölített terrorhálózatokról. Előző nap a kínai hatóságok arról számoltak be, hogy megölték egy Urumcsiban "szent háborúra" készülő, gyakorlatozó csoport öt feltételezett tagját. Az öt emberrel egy keddi rendőrségi rajtaütésben végeztek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06