London 2012

Olimpia: Kozák Danuta döntős

Kozák Danuta a papírformának megfelelően bejutott a szám csütörtöki döntőjébe a kajak egyesek 500 méteres versenyében a londoni olimpián.

2012.08.07 13:11MTI

A keddi versenynapon két pályát is teljesítenie kellett a 25 éves magyar lapátforgatónak, az első, az előfutam teljesen tét nélküli volt, ezzel együtt azért - edzésképpen - megnyerte.

A folytatásban, szűk másfél órával később aztán már nehezebb feladat várt rá, hiszen a nyolc hajót számláló középfutamból csak a legjobb kettő (és a három futam két legjobb harmadikja) léphetett tovább. A Domino Honvéd kajakosa tavaly, a szegedi világbajnokságon és az idén júniusi, zágrábi Eb-n is ezüstérmet nyert ebben a számban, így egyértelműen esélyes volt a továbbjutásra. Ennek megfelelően végig ellenőrzése alatt tartotta a futamot, már száz méter után az élre állt, s szép, egyenletes csapásokkal haladt a cél felé. Csak a dán Hansen és a svéd Paldanius tudott vele tartani, de ők is csupán "díszkíséretet" adtak, mert végül Kozák magabiztosan, egy hajóhossz előnnyel győzött.

"Ez a győzelem egy kicsit az ellenfeleknek is szólt. Bár nem volt muszáj nyernem, az önbizalmamnak jót tett a siker. Egy kicsit zavart a szél és a hideg, otthon, a kánikulában nem tudtunk felkészülni ezekre a körülményekre" - nyilatkozott a parton Kozák.

Többre kíváncsi?

Ha többre kíváncsi, olvassa a ma.hu olimpiai rovatát, az olimpiahirek.hu-t! KATT!


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.