Julie Atlas Muz botrányt okozott
Ezt látni kell: Pucér fenékkel jelent meg Cannes-ban a színésznő!
Nemcsak rikító piros színe és meglehetősen furcsa fazonja miatt vonzotta a tekinteteket a vörös szőnyegen az amerikai előadóművész ruhája - Julie Atlas Muz-on nem volt bugyi, és az egész feneke kilátszott!
Botrány: Julie Atlas Muz feneke átlátszott Cannes-ban!
2010.05.20 19:30ma.huMeghökkentő performanszairól híres a New York-i előadóművésznő, aki azonban a jelek szerint nemcsak előadásain szeretett volna döbbenetet okozni.
Kétségtelenül ő volt a legfeltűnőbb jelenség a Cannes-ban megrendezett filmfesztiválon.
Piros szirmoknak tűnő díszekkel kirakott, átlátszó ruhája már első pillantásra sem hagyható figyelem kívül, ám ha a színésző megfordul, még annyira sem.
Julie Atlas Muz ugyanis a teljes, meztelen fenekét láttatni engedte a kreációban! Így érkezett meg a vörös szőnyegre és vonult végig, a jelenlevők ámuló tekintetétől kísérve.
Melltartó sem volt rajta, de ez már igazán elhanyagolható tényező a pucér hátsójához képest.
Elölnézetből sejtelmesen takarta a ruha Julie Atlas Muz intim testrészét, de az sem maradt mindig a helyén.
Így az előadóművész meglehetősen izgalmas élményben részesítette a körülötte megjelenő kollégákat...
Kapcsolódó írások:
- Képek - A botrány nem ütötte ki Charlie Sheen-t - a tévéből
- "D...gni akarok veled" - Pornóparódia készül Tiger Woodsról!
- Elképesztő ruha: Liz Hurley fél cicijét kirakta a bálon!
- Fenékmutogatós képek - Gerard Butlerrel szülinapozott Jennifer Aniston
- Szexi képek - Pikáns! Jennifer Lopeznél minden átlátszott!
- Izgató fotók: Kínos! Rihanna mellbimbója átlátszott az álomruhán
- Vadító fotók: A nedves Eva Mendes-nél minden átlátszott!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06