A filmvásznon minden jöhet?
Ewan McGregornak nincs baja a férficsókkal!
A hollywoodi filmek újkeletű "szaloképesítési" trendje ellen emelt szót Ewan McGregor az Out Magazin márciusi számában, és kijelentette, hogy neki semmi baja azzal, ha fiúkkal kell csókolóznia a filmvásznon.
Néhány jelenet az I Love You Phillip Morris című filmből!
2010.02.25 17:30MTIAz utóbbi időben több hollywoodi film marketingkampánya igyekezett mindent elkövetni, hogy "nem meleg témájúként" tüntessen fel forgalomba kerülő produkciókat.
Ennek egyik példájaként említette meg az Outnak adott interjújában az I Love You Phillip Morris című vígjátékot, amelynek megjelenését jócskán el is halasztotta a forgalmazó.
A színész úgy vélekedett: nevetséges, hogy a média igyekszik úgy tenni, mintha a Phillip Morris nem melegfilm lenne.
"Ez igenis melegfilm" - szögezte le, és hozzátette, hogy nem is lehet másként elkönyvelni, hiszen egy meleg pár szerepel benne, megjelenik egy férfi szexualitása, és a férfi fel is tárja másságát.
"Nem erről szól a film, de azért ne tegyünk úgy, mintha nem melegfilm volna" - mondta a film sztárja. Míg sok kollégája túl szégyellős az ilyen szerepekhez, McGregor közölte, hogy neki semmi gondot nem okoz.
"Szeretek fiúkkal csókolózni a filmvásznon. Nem melegként ez kifejezetten érdekes feladat" - magyarázta, és hozzátette: egyébként is izgatja, hogy mindenféle szerepben kipróbálja magát.
McGregor pályafutása során számos "kényes témát" feszegető filmben játszott, köztük a Párnakönyv, a Bálványrock - Velvet Goldmine vagy a Trainspotting című produkciókban.
Mint elismerte, neki aztán édes mindegy, hogy egy szerep kedvéért férfiba vagy nőbe kell beleszeretnie, egyszerűen azért kedveli a szerelmesfilmeket, mert "amikor az ember szerelmes, rendkívüli dolgokra képes" - idézte a színész nyilatkozatát a msnbc.com.
Ewan erősnek érzi magát a péniszétől!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06