Mike Tyson újranősült!

Néhány hete halt meg kislánya, mégis megnősült a bokszoló!

Mike Tyson megnősült - a hír önmagában még nem is olyan nagy szenzáció, hiszen már harmadik feleségét gyűri az egykori profi bokszoló. A döbbenetes az, hogy négyéves kislánya csak alig két hete, május 26-án halt meg balesetben.

2009.06.11 18:45rtlbulvar.hu
Tson kislányával és ex-feleségével!

Néhány hete halt meg kislánya, de ez nem gátolta meg a mulatozásban az egykori bokszolót. Mike és szerelme, Lakiha Spicer május 6-án tartották a lagzit, a szemtanúk szerint meglepően oldott hangulatban.

Az ifjú házasok nem hívtak vendégeket a ceremóniára - csak édes kettesben mulattak a boldogító igen után Las Vegasban.

A bokszoló kislánya, aki Mike korábbi házasságából született, Exodus két hete egy tragikus balesetben vesztette életét: a konditeremben játszott egyedül, amikor az egyik kondigép zsinórja a nyaka köré tekeredett.

Exodus Tysont hétfő óta életveszélyes állapotban kórházban kezelték. A kislány phoenixi otthonukban egy erősítő géppel játszott, amelynek egyik zsinórja a nyaka köré tekeredett. Az ügyben indított vizsgálat első megállapítása szerint balesetről van szó

. A gyereket azonnal kórházba szállították, és az intenzív osztályon ápolták. Mike Tyson Las Vegasban tartózkodott a baleset idején, amikor értesült a hírről, azonnal hazautazott

Itt még többet olvasha Tyson kislányának haláláról!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.