Vajon csak meg akarja kopasztani a mostohája?
Durva! Whitney Houstonnál folyik a családi perpatvar!
Az énekesnő mostohaanyjával pereskedik, immár május óta. A családi vita tárgya 2003-ban elhunyt édesapja, John Houston hagyatéka.
2008.11.28 19:00melleslegBarbara Houston azt állítja, hogy Whitney mindezidáig nem volt hajlandó teljesíteni az édesapja végakaratában leírtakat. Állítása szerint az énekesnő a néhai Mr. Houston 1 millió dolláros életbiztosításának haszonélvezője.
Ám a végrendelet szerint ezt a pénzt arra kellett volna fordítania, hogy kifizesse belőle a 82 évesen elhunyt férfi lakásán lévő jelzálogot, és a maradék pénzt el kellett volna juttatnia az özvegyének.
Barbara állítja, eddig egy vasat se látott az őt megillető pénzből, amit Whitney persze hevesen cáfol.
Nemrég pedig újra együtt látták Whitneyt korábbi férjével, Bobby Brown-nal. Egymásba karolva, mosolyogva jelentek meg Georgia több éjszakai bárjában, és a Sun Times szerint a díva és volt párja nem úgy néztek ki, mint akik között csupán barátság van.
Whitney baráti köre ugyanakkor állítja, nem lehet több az énekesnő és exe között - a barátság pedig csak azért van, mert az egykori házaspár gondol közös lánya, Bobbi Cristina érzéseire is...
Persze, az sem kizárt, hogy a páros adott magának még egy esélyt... Annak ellenére, hogy 2007 áprilisában pontot tettek veszekedésekkel és verekedésekkel (!) tarkított házasságuk végére.
Tizennégy éves lányuk felügyeleti jogát az énekesnő kapta meg - Bobbi Cristina kezdetben igen nehezen viselte a dolgot, állítólag egy alkalommal késsel fenyegette meg az anyját...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06