Saját nevét viseli az ékszerkollekció
Angelina Jolie ékszerekből épít afganisztáni iskolákat
Afganisztáni iskolák építését fogja támogatni a közreműködésével készült ékszerkollekció bevételeiből Angelina Jolie amerikai színésznő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jószolgálati nagykövete.
Angelina Jolie, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) jószolgálati nagykövete
2013.04.03 08:16MTIA hírességekre specializálódott E! News portál szerint Angelina Jolie nemrég egy Kabul melletti területen hozott létre lányok számára általános iskolát, olyan területen, ahol igen magas a menekültek száma. A novemberben megnyílt intézményben jelenleg 200-300 diák tanul és tábla hirdeti a színésznő közreműködését. Jolie az ország keleti részében is alapított már lányiskolát, amely 2010-ben kezdte meg működését.
A celebportál értesülései szerint Jolie azt tervezi, hogy további intézmények alapítását fogja támogatni a kedvenc ékszerészével, Robert Procoppal közösen megálmodott Style of Jolie nevű ékszerkollekció bevételeiből. Procop tervezte azt az eljegyzési gyűrűt is, amelyet Brad Pitt húzott a színésznő ujjára 2012 áprilisában.
Az ékszertervező hivatalos honlapja szerint az "együttműködésükből származó első bevétel teljes egészében a háborús konfliktusok gyermekáldozatait támogató Education Partnership for Children of Conflict elnevezésű gyermekalap számlájára került, egy afganisztáni iskola megépítése céljából".
A kibővített ékszerkollekcióban egyebek mellett azon fekete és arany színű nyaklánc változatai sorakoznak, amelyet a 2010-es Salt ügynök című film egyik premierjén viselt a színésznő. Az egyes darabok árát nem hozták nyilvánosságra. A kollekció április 4-én kerül először kiskereskedelemi forgalomba a Kansas Cityben működő Tivol ékszerüzleten keresztül.
Még több hír Angelina Jolie-ról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06