Semmi köze nincs az élesíthető fegyverekhez
Brad Pitt dühös: a TEK miatt csúszik a forgatása
Brad Pitt fel tudna robbanni mérgében, mert már így is jócskán kifutott az időből - és lassan a pénzéből is - a zombifilmje miatt, a nemzetközi sajtó viszont továbbra is a múlt héten lefoglalt fegyverek esetét boncolgatja.
2011.10.17 15:29ma.huDühös a budapesti forgatás csúszása miatt Brad Pitt - erről számolnak be az amerikai lapok, miközben továbbra is bizonytalan a két hete lefoglalt, nem hazai szabványok szerint hatástalanított fegyverarzenál sorsa és így a sztár további késésekre számíthat.
A hollywoodi színész a War Z című zombithrillerjének zárójeleneteit kezdte el Budapesten, az egykori Kőbányai Konzervgyár területén forgatni, ám alighogy felállították a díszleteket, máris bonyodalmakkal találkoztak. A magángéppel Magyarországra szállított több mint 80 fegyverről ugyanis gyorsan kiderült, hogy olyan módszerrel hatástalanították, ami egy csavarhúzóval is a visszájára fordítható.
Ez viszont nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet, így cseppet sem meglepő, hogy a terrorelhárítók is azonnal lecsaptak a puskákra és elkobozták azokat.
Ezzel egyidőben a külföldi lapok is beszámoltak arról, amit a hazai sajtóból már tudni lehet, hogy Brad Pittet egyelőre a TEK nem hallgatja ki gyanúsítottként, a felelősség továbbra is azt a céget terheli, amely nem megfelelő módon intézte a fegyverek behozatalát, többek közt nem egyeztettek előtte a terrorelhárító központtal és nem szerezték be a szükséges engedélyeket.
"Ilyen fegyvereket súlyosan törvénytelen szállítani, akkor is, ha forgatási kellékként alkalmaznák azokat, ami remélhetőleg nem fordul elő" - idézte a cikk Hajdu Jánost, a TEK főigazgatóját és helyettesét, Bodnár Zsoltot.
Eközben viszont nem nehéz kitalálni, hogy Brad Pitt mennyire dühös az eset miatt, hisz a forgatási tervhez képest már eleve csúszásban volt, mire Magyarországra érkezett, és ez az ügy további késedelmeket okoz. Ráadásul az efféle késések jelentősen befolyásolják nemcsak a film készítésének ütemtervét és a várható bemutató idejét, de a költségvetést is erőteljesen megnyomja.
Még több hír Brad Pittről
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06