Karácsonyi zene csillagfénnyel

Hazai karácsonyi koncertek körképe

Kellemes zongoraszó, csillagfény, karácsonyi hangulat - kell-e ennél több egy szép estéhez pár nappal az Ünnep előtt?

2010.12.10 13:00ma.hu

Koncert zongorával

A Starlight már tavasszal megszületett, és májusban bizonyított először. Akkor Varga Bálint kíséretében Györfi Anna, Stróbel Dóra, Egyházi Géza, Pirgel Dávid és Surányi Krisztián adott egy igen magas színvonalú estét a nagyérdeműnek.

Az est egyik legvonzóbb tulajdonsága a száz százalékos élőzene, valamint a stílusok és műfajok keveredése.

Az énekesek a színház, azon belül is a musical világából érkeznek, de már az első est alkalmával is bebizonyosodott, hogy értenek ők máshoz is, nyitottak a sokszínűség felé, és jó arányérzékkel megáldva állítják össze a programot.

Májusban elhangzott jazz, spirituálé, musical, (rajz)filmzene, örökzöld, kuplé, és ezek különböző variácói, keveredései – melyek közül nem egy kifejezetten erre az estre született meg.

A művészek maguk állítják össze a műsort, maguk válogatják és alakítják át a dalokat. A cél, hogy egy meghitt hangulatú, személyes jellegű, egyben magas színvonalú produkciót nyújtsanak vendégeiknek.

Ebben térnek el a hasonló, énekeseket felvonultató musical rendezvényektől – hiszik, hogy a Starlight estnek éppen a hangulatában rejlik a varázsa.

A karácsonyi koncertre se készülnek kisebb erőkkel és ötletekkel a szervezők és a művészek, mint tavasszal.

Az énekesek között ezúttal egy új szereplőt hallgathatunk meg, Balog János személyében.

A helyszín decemberben a Rátkai Márton Művész Klub lesz, és úgy tűnik, ezúttal is legalább annyi stílust és műfajt vonultatnak fel, mint májusban tették, sőt, még egy-két saját szerzemény is a hallgatóság elé kerül majd.

Decemberben a megannyi musical- és egyéb zenés rendezvény mellett bátran ajánljuk a Starlight estet, ami kellemes és egyben magas színvonalú kikapcsolódást garantál az oda látogatóknak.

Időpont: 2010. december 14., kedd, 15 óra

Magna Cum Laude - Karácsonyi koncert

Platina- és aranylemezek hatalmas koncertsikerek a fesztiválokon, klubokban és egyéb helyszíneken, megkérdőjelezhetetlen szakmai és közönségsiker.

Ezen az úton haladt eddig is a Magna Cum Laude 2010-es menetelése, amelyre méltó pontot tesz majd december 28-a.

Az immár hagyományosnak számító Magna Karácsony idén a Syma Rendezvénycsarnokban az előzetes tervek szerint egyben a banda fennállásának legnagyobb produkciója lesz!

Az 1999-ben Gyuláról indult együttes mára Magna Cum Laude Karácsonyi Koncertnapjaink egyik legsikeresebb pop-rock koncert zenekara, a települési rendezvények és a nagy fesztiválok kiemelt attrakciója.

A hazai rádiók mintegy 10 dalt forgatnak állandóan a Magna eddig megjelent 4 stúdióalbumának repertoárjából, amelyek legtöbbje a hallgatók és a slágerlisták favoritja.

Az országos ismertség a fiúkat kortól nemtől függetlenül a zenekedvelők és művelők kedvencévé tették a közvetlen vidéki srácokat, akik dalaikban és a koncertjeiken egyaránt az élet örömeit, bánatait, érzéseit az egyszerű embereket az egyszerű embereknek éneklik meg.

E gondolat vezérelte a budapesti Magna Karácsony gondolatát, amely idén is egy igazi vidéki hangulatú családi mulatságnak ígérkezik. A szervezők egy mobil sátorral toldják majd meg a Syma „A” csarnokának szoborkert felöli oldalát, ahol helyben sülő disznótoros és pálinka standok segítenek majd alapozni a hangulatot.

A Magna koncertje egy szokatlanul nagyszabású látványos attrakcióval kecsegtet, ahol több mint 2 órában, sosem látott látványelemekkel és meglepetésekkel csendül fel majd a Minden Állomás, az Átkozott Nők, a Vidéki Sanzon, a Sirató, a Te légy most, a Visszhang, a Színezd újra, a Pálinka dal és a többi közönség kedvenc, mellett megannyi ritkaság is!

A zenekar a szakma elismerését is élvezi, amelynek bizonyítéka, hogy a korábbi nagykoncerteken olyan előadók vállalták el boldogan a banda meghívását, mint Révész Sándor, Lukács Laci, vagy Nagy Feró.

Magna Cum Laude - Karácsonyi koncert
SYMA Sport és Rendezvényközpont
2010. December 28. Kedd, 20:00

Vásáry André: Ünnep - lemezbemutató jótékonysági karácsonyi koncert

Vásáry André férfiszoprán november elején megjelenő karácsonyi lemezén – mely sorrendben a harmadik lemeze - szimfonikus zenekari kísérettel hangzik el 14 csodálatos klasszikus és örökzöld dal, melynek jótékonysági lemezbemutató koncertjére 2010. december 14-én, 20:00h-kor kerül sor a Budapest Kongresszusi Központban.

Az ifjú művész eddigi karrierje során 2004-ben megnyerte a Miskolci Operaversenyt, döntőse volt a Római Nemzetközi Énekversenynek, vendégművésze a Magyar Nemzeti Színháznak, de a TV nézők százezreinek szavazatai alapján lett országosan ismert, köszönhetően kristálytiszta éteri hangjának, mely a világon is egyedülálló.

A rendkívüli kulturális esemény színvonalát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a Szombathelyi Szimfonikus Zenekart Vásáry Tamás Kossuth-díjas, világhírű karmester dirigálja, de a műsorban fellép Tunyogi Henriett balett művész is, aki Európa és a világ balett színpadainak ünnepelt sztárja.

Vásáry André: Ünnep - lemezbemutató jótékonysági karácsonyi koncert Budapest Kongresszusi Központ - Budapest Kongresszusi Központ

Karácsony Dolhai Attilával

Dolhai Attila rendkívüli műsor keretei között varázsol ünnepi hangulatot a színpadra, s a nézőtérre december 26-án délután és este.

A koncert műsorán szerepelnek saját dalok, nagy slágerek, musicalrészletek, popszámok.

"Sok rajongó ír nekem, hogy mit szeretne hallani. Így egyfajta kívánságműsor lesz a koncert, de sok meglepetésszámmal is készülök. Tartalmilag karácsonytól újévig építem fel a programot, a végére szeretnék minden nézőt, s persze magamat is, szilveszteri hangulatba hozni…" - mondja Dolhai Attila.

Lesz tehát buli is, de ahogy a színész-énekes elképzeli, leginkább mindegyik dal egy ajándék lesz a fa alatt…

"Azon töröm a fejem, hogy tudnom átnyújtani a számokat úgy, hogy a hallgatóság is aktív részese legyen a koncertnek. Közvetlen délutánt és estét szeretnék, ráadásul ez egy különleges alkalom, hiszen sem az Operettszínházban, sem Budapesten nem léptem fel még ötfős rockzenekarommal és vokalistáimmal. Kíváncsi vagyok, hogyan fog hatni itt, ahol minden előadás nagyszerű, látványos, egy ilyen koncert. Különleges világításon és egy meglepetésvendégen gondolkodom. Nem szeretnék meghatódni, de remek érzés, hogy délután is felléphetek, azt hiszem, mindkét karácsonyi koncert különleges alkalom lesz…"

Dupla Karácsonyi Koncert az Operettszínházban 2010. december 26-án.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.