Nyíregyházán rendezik meg

Luca napi pálinkaünnep és retrofesztivál

Több mint százféle pálinkát, köztük az eredetvédett szabolcsi almát és a szatmári szilvát is megkóstolhatják az ínyencek a szombati Luca napi pálinkaünnepen Nyíregyházán.

2010.12.09 08:30MTI

A fesztiválon nyírségi különleges ételeket is felszolgálnak, majd Retro Fesztivál zárja az egésznapos programot.

Máthé Csaba, a nyíregyházi sportcsarnok igazgatója, a rendezvény társszervezője elmondta: a létesítmény főbejárati részén 11 órától várják a hungarikumok és a gasztronómia szerelmeseit az idén már harmadik alkalommal sorra kerülő pálinkaünnepre.

A rendezvénnyel a kulturált minőségi pálinkafogyasztásra szeretnék ismételten felhívni a szeszkedvelők figyelmét, hangsúlyozva a mindennapos, de szigorúan kismértékű poharazgatás kedvező hatását az egészségmegőrzésben.

A rendezvény résztvevői ezúttal is az ország, a térség leghíresebb pálinkafőzdéinek termékeit kóstolhatják meg, nemzetközi és magyar nagydíjas párlatok sorakoznak fel.

A hét eredetvédett magyar pálinka közül kínálják majd a világhírű terméknek számító szabolcsi alma- és szatmáriszilva-pálinkát.

Emellett a beregi főzdék ugyancsak bemutatják minőségi áruikat, az igazinak tartott, vegyes gyümölcsből főzött párlatokat, hogy teljes legyen a régió kínálata.

A kulturált pálinkafogyasztásra a rendezésben szintén szerepet vállaló Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend tagjai hívják majd fel a figyelmet látványos bevonulásukkal.

A nyíregyházi sportcsarnokban megnyíló "pálinkafaluban" nyírségi, tirpák ételkülönlegességeket is főznek, sütnek és felszolgálnak.

A házi disznóvágás ételeihez az étvágygerjesztést a pálinka adja, befejezésként pedig a különleges ízesítésű forralt bor kínálják.

Szombat este 19 órától a nyíregyházi Retro Rádió fesztiválja zárja a Luca napi programot, ezen Korda György és Balázs Klári, Delhusa Gjon, valamint a Republic, a Groovehouse, az Ámokfutók és az UFO együttes lép fel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.