Simon Böske halálának évfordulója van

Magyar volt az első európai szépségkirálynő

Ma már csak kevesen tudják, hogy Magyarország és egyben Európa első szépségkirálynője Simon Böske volt, egy keszthelyi lány, akiről halálának negyvenedik évfordulója alkalmából könyv jelent meg a napokban

2010.10.21 17:08mult-kor.hu

Böske - akit Erzsébetként anyakönyveztek - 1929. januárjában nyerte el 218 jelentkező közül az akkor először megrendezett szépségversenyen a Miss Hungária címet, alig egy hónappal később Párizsban pedig a Miss Európa díjat is kiérdemelte.

Életének későbbi szakaszáról, sőt halálának időpontjáról azonban alig vannak pontos adatok, ezeket is próbálta tisztáznia a Nők a Balatonért Egyesület és a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtár az egykori szépségkirálynőről készült, A Golgota virága című, többnyire fikciós elemekre épülő, Menyhei Réka által írt könyv bemutatójához kapcsolódva. Kovács Emőke történész, a siófoki Városi Könyvtár igazgatója felidézte azokat az életrajzi adatokat, amelyek szerint Simon Sándor keszthelyi járási tiszti főorvos leányának "szépségipari" pályafutása 1925-ben kezdődött.

Akkor, 15 évesen választották meg a Keszthelyi Korzó Szépévé, majd nem sokkal később a Siófokon megrendezett Balaton Tündére címet is elnyerte.

1929. január 6-án Budapesten, a Színházi Élet című lap Erzsébet körúti szerkesztőségében rendezték meg az első magyarországi szépségversenyt a párizsi Le Journal című lap kezdeményezésére.

A Színházi Élet hasábjain még Márai Sándor is méltatta a verseny ifjú győztesét. A fiatal hajadon alig egy hónappal később, február 8-án már 16 nemzet lányai közt, a párizsi Miss Europa versenyen képviselte Magyarországot.

A cím elnyerésével Simon Böske a két világháború közötti, a trianoni békediktátum által sújtott Magyarországnak is egyfajta elégtételt szolgáltatott. Miss Europaként fogadta a francia köztársasági elnök, a monacói herceg, számos diplomata és híresség, kirándulást tett a francia tengerparton, európai és amerikai filmajánlatot kapott.

Úgy tervezték, hogy Böske Miss Europaként részt vesz az Egyesült Államokban megrendezendő Miss Universe versenyen is, de erre mégsem került sor.

A Fox stúdió mindazonáltal bemutatta az öreg kontinens legszebbnek ítélt lányát. Miss Europa a verseny után egy hónappal tért haza Franciaországból, és a Keleti pályaudvaron - mint az MTI hírarchívumában ma is olvasható akkori beszámolóból tudni lehet - "ezrekre menő tömeg" üdvözölte.

Simon Böskére azonban nem mindenki volt büszke, a nyiladozó szélsőséges eszmék okán - a korabeli lapok tudósítása szerint - "füttyökkel és inzultusokkal fogadta a nacionalista diákság".

Böske nem élt a felkínált filmes és egyéb lehetőségekkel. Hamarosan férjhez ment Brammer Pál budapesti textil-nagykereskedőhöz és posztógyároshoz, ám a házasság nem volt tartós.

A válást követően Jób Dánielhez, a Vígszínház művészeti igazgatójához ment feleségül. A wikipédia tévesen azt írja, hogy Simon Böske férjével túlélte a holokausztot, de még a háború vége előtt, 1945-ben súlyos betegségben meghalt.

A hibás közlést unokaöccse, Simon Tibor cáfolta a keszthelyi könyvbemutatón: elmondta, hogy hosszú éveken át, egészen 1970-ben bekövetkezett haláláig közös lakásban élt Budapesten az egykori első szépségkirálynővel.

Tájékoztatása szerint Böske a fővárosban vészelte át a háborút, de egészsége nagyon megromlott. A fokozatosan mind súlyosabbá váló agysorvadás miatt egyre kevésbé tudott mozogni, később pedig a beszéd is nehezére esett.

Férje, Jób Dániel 1955-ben hunyt el. Arra is az unokaöccs világított rá, hogy mi is történt az európai szépségverseny után, miért nem folytatódott a szépen indult és kecsegtető lehetőségekkel járó karrier.

Simon Böske már Párizsban kényszerűen tapasztalta, hogy kihasználják. Luxuskörülmények között lakott, gyönyörű ruhákkal halmozták el, ám hazautazása előtt kifizettették vele a szállodai költségeket.

Hazatérte után viszont az egyre erősödő zsidóellenesség megnyilvánulásait volt kénytelen elviselni, így rövidesen, a személyét ért gyakori nyílt támadások miatt teljesen visszavonult.

A most újra felfedezett első magyar és európai szépségkirálynő előtt tisztelegve a napokban emléktáblát is avattak Keszthelyen Kossuth utcai szülőháza falán.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.