Filmek, amiket sosem láttál, 1.

A legtökösebb mesemozitól rettegnek a filmforgalmazók

Ismeretlen címek, sose hallott aktorok, nevenincs rendezők a házban: sorozatunkban olyan filmipari termékekkel ismertetjük meg az olvasót, melyekről még biztosan nem hallott eleddig sosem. Vándorok, vándoroljunk!

_{2010.09.27 11:52adamik zsolt - ma.hu}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

Nagyon nehéz egy film köré történetmentes recenziót kanyarítani. Mintha egy láthatóan lukas kabátot próbálnék rásózni valakire: vedd meg öreg, mert én mondom, hogy igazából nincs ezzel semmi baj, az csak úgy látszik, mintha lenne. Ennek ellenére magáról a cselekménysorról Sorok Írója, bár ebbe a vállalásba a bicskája simán beletörhet, egy büdös szót sem hajlandó elárulni. És pediglen azért nem, mert ezt a 2009-es Ink egészen egyszerűen megérdemli.

Pedig az első fél óra nem túl biztató: rétestészta-nyújtott, egészestés Enya-klipre hajazó expozíció, a Megasztár-válogatóról épp kihullott divatmájer hippihősök úgy kalamolnak keresztül-kasul, hogy a szem belefárad. A szörpszerűre sűrített történet sem könnyíti meg a mesébe olvadást, a szerkezet időrendje szanaszéthányt puzzle, a fejünkben szinte recseg a rendezetlenség, tessék csak elképzelni. Mit tesz ilyenkor az egyszeri? Átkapcsol, a konyhába sunnyog hideg csirkepörköltöt falni, de minimum elkalandozik. És meg is tenném, ha tehetném: csakhogy be lettem szippantva. Magam sem értem, mikor. Berántottak. Magyarázat nincs.

Az Ink (innentől Tinta, holott magyar fordítás eleddig nincs) műfaja szerint afféle tőrőlmetszett urban fantasy, városi legendárium, mikrózott misztika: festékszóróval éjjel a neonfények alatt tűzfalra pingált, epikus költemény. Ha olvastunk már Neil Gaimant, nem járunk messze a dolog velejétől - már csak az ajtók miatt is ez a legjobb Gaiman-sztori, amihez a neves brit szerzőnek az égegyadta világon semmi köze nincs.

És tényleg tele van hibákkal (lásd még: lukas kabát). Azonban rendezőnk, Jamin Winans a minimál költségvetésből fakadó kétfilléres megoldások helyett a színekkel játszik, zörejtbuzerál, sufnituningol: nem szégyell például olyan egyszerű kameratrükkökhöz nyúlni, amiket Georges Mélies már a századfordulón sikerrel koptatott el. A klipszerűségből úgy farag erényt, hogy gyors vágásokkal takarja el hőseink esetleges esetlenségeit – nem mintha a színészek rosszak lennének. Sőt mi több: gyerekszereplőt, ki több mint szőke loknis, bárgyúképű díszletelem, évek után elsőképp a Tinta szolgáltat.

Hazai bemutatóról talán pont ezért nincs semmi hír - mert a Tinta még több is, mint szimpla mesematiné. Az amatőr mozi, az ábránd, a nagyot álmodás és a kreatív elme dicsérete. Üres zseb szimfónia. Ismerik, amikor a hollywoodi überproducer meg az egyfelvevős koldusfilmes összefutnak a bárban? Kérdezi a szegénylegény a producert: félsz te egyáltalán valamitől? A producer kihúzza magát, és nagy büszkén odavágja: Ééén? Semmitől! Mire a koldusfilmes belenyúl a foltozott nadrágjának a zsebébe, és azt mondja: No, az én zsebem, az biz tele van semmivel. Mire a nagykutya csöndben eljajgatja magát, és illa berek, mint a kámfor, úgy eltűnik.

Ne csodálkozzunk, hogy a filmszakma udvariasan félrenézett, zavartan köhögött kicsit, és jusztse vett tudomást a Tintáról.
A filmszakma kérem összetojta magát.

Ink  /  Tinta
2009

rendezte:
Jamin Winan

szereplők:
Christopher Soren Kelly  (John)
Quinn Hunchar (Emma)
Jessica Duffy  (Liev)
Jennifer Batter (Allel)
Jeremy Make (Jacob)

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter