Bugyuta mesefilm vagy paródia? - A varázslótanonc

Nicolas Cage tűzgolyókkal menti meg a világot

Kliségyűjtemény gyenge sztorival és néhány látványos technikai trükkel: A varázslótanonc című Disney-produkció augusztus 5-én kerül a magyar mozikba.

2010.08.03 11:45sagi - ma.hu
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Valahogy már az előzetes sem hozta azt az átütő élményt, amit néhány film beharangozóján érzek, azt, amikor a "nagy" film kezdése előtti percekben belémhasít: "igen, legközelebb ezt akarom megnézni!".

De mert az eredeti angol változat láttán sokan dicsérték, gondoltam, egy próbát megér. Nos, senkinek a kedvét nem akarom elvenni, de A varázslótanonc nagyjából tényleg ennyit ér.

Pedig az ember alapvetően valami jót vár, ha olyan neveket lát egymás mellé leírva, mint Nicolas Cage, Alfred Molina, Monica Bellucci, mindez megfűszerezve Jerry Bruckheimer producerrel és a Disney stúdió apparátusával.

A végeredmény mégis valami laposan induló és végül röhejbe fulladó kliségyűjtemény. Annak ellenére, hogy a készítők tényleg mindent beletettek, ami állítólag garantálja a sikert.

Van benne gyerek (az elején, aki persze az első 20 perc után felnőttként tér vissza, de attól még ez a pont kipipálva), van benne kutya (ő megmarad és komoly epizódszerep jut neki, de erről majd később), és vannak benne varázslók, többen is, akik közül természetesen az egyik a jóságos, a másik meg a világ elpusztítására tör.

Aztán természetesen előkerül a szerelmi vonal, a „téged választott helyettem” alapokra épülő bosszú, a kissé (kissé?) szerencsétlen okostojás és a menő szőke csaj egymásratalálása…

És ne feledkezzünk meg a trükkökről, varázslatokról, meg a sok-sok látványelemről.

Na, ez utóbbi legalább tényleg jó, bár a film nézése közben nem egy alkalommal volt olyan érzésem: a fenébe is, ezt már valahol láttam! Hozzáteszem: nem véletlenül.

De nézzük, miről is szól maga a film.

Az alapötletet, bármily meglepő, egy 1797-es Goethe-vers adta, amely egy ügyetlen varázslótanoncról szól.

A mágusinas maga meséli el, hogy varázslattal akart megoldani egy házimunkát: kezeket csinált egy seprűnek és azzal akart teletölteni egy nagy dézsát vízzel.

A varázslat sikerült, csak a leállítás nem, így a söprű végül valóságos árvizet fakasztott. (Ahogy egy informatikus fogalmazott: beprogramozta a makrót, aztán végtelen ciklusra állította.)

A vershez később – még mindig jó 100 évvel ezelőtt járunk – egy, az amatőr közönség számára ismeretlen nevű zeneszerző dallamot komponált, ez ihlette meg aztán 1940-ben Walt Disneyt.

A néhány perces animációs filmben a tanoncot maga Miki Egér alakítja, a korabeli, klasszikus Disney-stílusban – akkor még bájos rajzfilm volt a sztori.

Na, ehhez a motívumhoz nyúlt vissza közel 70 évvel később a Disney stúdió, majd kanyarintottak köré egy komplett történetet, mert hát 10 percért mégse érdemes beindítani a kamerát és mozgósítani a látványtechnikusokat.

Benne volt ugye a varázsló, aki persze jóságos, ezért Nicolas Cage alakította, de még a torzonborz haj se tudott belőle igazán hiteles mágust faragni, Jay Baruchel meg enyhén szólva túljátszotta a kétbalkezes tanoncot.

Alfred Molina viszont, akit a megjelenése szinte predesztinál a gonosz, de legalábbis rosszindulatú szerepekre, kifejezetten átlagos volt ahhoz képest, hogy épp holtakat készült feltámasztani és a világot elpusztítani.

Tulajdonképp már a felütésnél – Merlin, meg a három tanítvány, meg a leghatalmasabb ellenségük, Morgana, és hogy az egyik tanítvány elárulta a mestert – felmerül a kérdés: „na, ebből hogyan csináltok valami eredetit?”, de sajnos a másfél óra végére kiderül, sehogy.

Valójában két pozitívumot lehet csak kiemelni: a látványelemeket és a tudományt. Előbbinél persze az embernek folyamatosan deja vu-érzése van, és az a bosszantó, hogy a nézőt nemcsak hülyének, de szenilisnek is nézik.

A matrjoska-babából előmászó bogarak és azokból materializálódó gonosz varázsló, aki időnként porfelhőket ereget, kísértetiesen emlékeztet ugyanis valami elfeledett, Múmia című kalandfilm egyes jeleneteire, a tükörfalon áthajtó autó képi megoldása viszont tényleg már csak az „öregecske” 30-asoknak lehet ismerős a Vissza a jövőbe!-sorozatból, az ifjabb korosztálynak még el lehet adni újdonságként.

Találunk benne apróbb utalásokat a Mátrixra is, amikor a tanítványról csak a mestere hiszi, hogy képes valamire, de míg Neo egyszer éli át a „húbasszus, tényleg ez a sorsom” élményt, addig Dave Stutler háromszor is megvilágosodik.

Aztán ott van a kutya, őt már említettem, rajta akarja kipróbálni a „jó” Balthazar Blake a lélekegyesítő varázslatot, de ez az ember-állat kombo már a Légynél se jött be, és szerencsére a bulldog a dramaturgiailag megfelelő pillanatban ereszt el egy jól hallható bűzbombát, úgyhogy Cage-ből mégsem lesz lógópofájú mágus.

És akkor a gyűrűről, ami megtalálja a jogos tulajdonosát, még nem is beszéltünk.

El ne felejtsem, van még egy bájgúnár pojáca, akit kezdő varázslóként cserbenhagyott a mestere, így a szórakoztatóiparban keresi a boldogulást mint illuzionista, nyilván a gonoszok oldalára áll.

Az meg már végképp nem okoz meglepetést, hogy a főhős csini szőke barátnője (mondanom sem kell, naná, hogy úgy egymásba szeretnek két nap alatt, hogy aztán ásó-kapa-nagyharang) úgy vesz részt a végső összecsapásban, hogy korábban elkottyantott tériszonya ellenére felmászik egy jó magas toronyra.

De a fizikai vonal egész tűrhető, például megtudhatjuk belőle, hogy minden részecske folyamatosan mozog, de összességében állónak látjuk a dolgokat és hogy attól gyulladnak meg a tárgyak, hogy az ő részecskéik gyorsabban mozognak.

Aztán van benne Tesla-tekercs, mostanában ezt a témát nagyon felkapták, de szó se róla, itt legalább látványosan és izgalmasan építették bele a történetbe.

Ami meg a magyar változatot illeti, egy hatalmas riszpekt a szinkronosoknak. Valószínűleg ők felismerték, hogy ebből az elcsépelt, sablonokból és innen-onnan összelopkodott ötletekből készült film egyféleképp lehet csak sikeres: ha poénra vesszük.

Így az eredeti angolhoz képest a fordításban erőteljesebben érződik a paródia, néhány szóvicc, néhány jól eltalált, angolul lapos kifejezés helyettesítése – szóval végül is ha az ember nem egy eredeti kalandfilmre készül rá, hanem egy varázslófilmes paródiára, egyszer még élvezhető is.

Összpontszám a 10-es skálán: 4

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.