A vezető saját boldogság-filozófiája

Interjú! Jubileumot ünnepel az ExperiDance

Fennállásuk elmúlt tíz évéről, a tapasztalatokról és viszontagságokról mesél az ExperiDance vezetője, Román Sándor, saját boldogság-filozófiájának tükrében.

_{2010.08.06 11:00MTI}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

_{Román Sándor}

Hogyan lehetséges művészi válságot, útkeresést sikerre vinni? Miként lehet a feltöltődés mellett reményt adni az embereknek, megmutatni a nézőknek, hogy másnap reggel kinek érdemes folytatnia a maga személyes küzdelmét?

Tapasztalatairól, művészi kifejezésmódjáról és a mozgásművészetből lett színházi produkcióról Mátraházi Zsuzsa kérdezi az ExperiDance vezetőjét, Román Sándort, aki csapatával egy díszelőadás keretén belül augusztus idusán ünnepli fennállásuk 10. születésnapját a Papp László Sportarénában .

Számított-e az ötlet születésekor a sikertörténetre? - kérdezi Mátraházi a társulatot vezető koreográfust, aki a jubileumi előadáson a főszerepet táncolja.

- Alapcél volt a széles rétegek megszólítása - válaszolja.

- A Honvéd Együttessel kezdtem a Királydombon az István, a király rockoperával. Olyan ováció fogadta a produkciót, amilyent soha nem tapasztaltam néptáncos pályám során. Nem tudtam megállapítani, hogy a táncnak, a koreográfiának, Szörényi zenéjének vagy a szimbiózis létrehozta érzésvilágnak szól-e a taps.

Amikor aztán Markó Ivánnal léptem föl a sportarénában, már tudtam, hogy a balettművészetnek is lehet sikere. - Szembesülnöm kellett azonban azzal - sóhajt fel -, hogy a néptánc önmagában nem tud tömegeket megszólítani. Felívelő korszakában, a táncházmozgalom idején az értelmiséget is meg tudta nyerni, de a rendszerváltás után, a demokráciában, amikor az addig tőlünk elzárt kínálat beözönlött hozzánk, és az emberek mindent ki is próbáltak, sokan elengedték a néptánc kezét.

Hiába vívta ki szerepét az oktatásban, a népszerűsége ugyanolyan elhanyagolható lett, mint a rendszerváltozás előtt volt. A szocializmus éveiben az degradálta ezt a művészeti ágat, hogy sebtében ácsolt színpadon a politikai eseményeken kötelezően fel kellett lépnie a helyi néptánc együttesnek.

A nagy tánccsoportok műsoraival persze bejártuk a világot- folytatja Román- amíg megvolt az állami támogatás, de amikor magára maradt a műfaj, kiderült, nincs olyan ereje, hogy el tudná tartani magát. Nemcsak egzisztenciálisan, de morálisan sem. Már nem vonzó például hivatásos táncosnak lenni.

A mi időnkben a szülők boldogan adnák a mesterhez gyerekeiket. Akkor kétezerből választottak ki harminc tehetséget, ma harmincból valahányat, akivel foglalkozni érdemes. Itthon nem sikerült művészetként közkinccsé tenni ezt a műfajt, miközben például Igor Mojszejev - kihasználva a történelmi adottságot - megismertette a világgal saját stílusát.

Az orosz mester volt Román Sándor egyik inspirátora, a másik pedig a spanyol folklór, amely úgy tudott fejlődőképes lenni, hogy közben megtartotta archaikus mivoltát. Úgy látta, hogy a magyar néptáncot évtizedeken át nagy alázattal tanulták meg az újabb és újabb generációk, de a fiatal test beleragadt a hajdanvolt mozgásrendszerbe. Ezenközben bizton érezte, hogy a néptáncban csodálatos kifejezőerő rejlik. Úgy vélte, feszítő ambícióit csak úgy tudja formába önteni, ha elhagyja azt a közeget, amelyben él. Kiment hát Amerikába.

- Teljesült, amire vágytam: hatalmas személyes sikerem volt négyezres stadionokban és ír kocsmákban egyaránt - folytatja.

- Néptáncot táncoltam, de az a kalotaszegi legényes már nem Mundrucz (Mátyás István), hanem Román Sándor néptánca volt: színpadi produkció lett.

Hazatérve néhány vállalkozó kedvű kollégával együtt kísérleti darabokat hozott létre. A Szolnoki Szigligeti Színháztól Schwajda György figyelt fel rá, hogy valami érdekes születik Román Sándor népi motívumokat felhasználó koreográfiáiban.

Az ezután következő szolnoki "iskolaévek" nagy tanáraiként Tolnay Klárit, Törőcsik Marit, Agárdi Gábort, Bereményi Gézát, Kállai Ferencet, Sinkovits Imrét említi az ExperiDance alapítója. A néptánc és a színház ütköztetéséből nőtt ki a mai táncegyüttes.

- Arra, amit a kritika zseniálisnak tart, nem megy be a közönség, azt pedig én tartom túl kommersznek, ami a nézőt hamar lenyűgözi - osztja meg koreográfusi dilemmáit.

- A kettő között sikerült megtalálni a harmóniát. Ez ad belső tartást. Az igazi értékek érzésből fakadnak. Emlékszem, hogy Amerika után elindultam egy versenyen, ahol nekem volt a legjobb kocsim, a legdivatosabb ruhám, egyedül én laktam szállodában - és nem értem el semmit, mert nem volt bennem alázat.

- Az ExperiDance révén szembesültem azzal, hogy a minőség nem jelent védelmet: a művésznek szükséges politizálnia, megfelelnie a mindenkori rezsimnek, a kritikai elvárásoknak, lobbistává és üzletemberré kell lennie a fennmaradáshoz - fogalmaz.

- Ez Leonardo vagy Michelangelo idejében is így volt, csak bennünket kényeztetett el a hivatásos művészetet fenntartó állam. Egy ekkora struktúra persze nem tudja eltartani magát, szükséges a támogatás. Ugyanakkor a függetlenségünkre is ügyelnem kell. Sőt még arra is, hogy a magam önmegvalósító kényszerét letörjem. Feltűnhet a szakmának és a közönségnek, hogy az ExperiDance-nél nincsenek sztárok, csak együttes van. Tánckar.

A társulatvezető nem akarja beléptetni a celebvilágba a táncosait, hiszen akkor folyamatosan a sajtó és a rajongók rendelkezésére kellene állniuk, ami csökkentené a művészet iránti odaadást.

- Meg kell előzni a korunkat - magyarázza.

- Olyan témát választok, amely nem a premier pillanatában, hanem az azt követő években lesz aktuális. Azt hiszem, a Boldogság 69:09-cel jutottam el erre a pontra. Az ember rácsodálkozik a múltra és keresi a jövőt. Ha a múltban megszerzett tapasztalatokat nem használja fel a mában, akkor az élmény nem sokat ér. Márpedig az ember nem lesz okosabb, ugyanúgy elköveti ugyanazt a hibát. Csak másként éli meg.

Itt vagyunk a kapitalizmus kellős közepén, de rendezetlen a demokrácia. Tehetséges gyerekek maradnak ki az egyetemekről, mert nincs pénzük élelmiszerre, lakásra, könyvekre, plusz órákra. Én ezt drámának tartom. Nem tudom a megoldást. Csak azt tehetem, hogy olyan produktumot hozok létre, amelyre büszke lehet, aki nézi.

S ha pozitív töltéssel, életigenléssel megy ki az előadásról, megérti, hogy neki is érdemes megküzdeni a másnappal, és értéket létrehoznia. Talán megérti, hogy a boldogság nem más, mint a boldogtalanság szünetjele.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter