30,1 millió dollárt kaszált
A Derült égből fasírt nyerte a jegybevételi versenyt
A 3D-animációs Derült égből fasírt című film nyerte a jegybevételi versenyt az elmúlt hétvége adatai alapján az Egyesült Államokban és Kanadában. A mű bemutatásának első hétvégéjén az észak-amerikai mozikban összesen 30,1 millió dollárt kaszált.
2009.09.23 13:50ma.huA hazánkban szeptember 24-én bemutatandó animációs filmétől jócskán elmaradt a box office toplista második helyezettjének bevétele: a Matt Damon főszereplésével, Steven Soderbergh rendezésében készült Az informátor! mindössze 10,5 millió dollárral nyitott.
A várakozásokhoz képest kifejezetten rosszul szerepelt azonban Jennifer Aniston új romkomja, a Love Happens és az Oscar-díjas Diablo Cody forgatókönyvéből Megan Fox főszereplésével forgatott, szintén frissen bemutatott Az ördög bújt beléd című horrorkomédia is, mely a box office ötödik helyére kapaszkodott fel, 6,8 millió dolláros jegybevételi eredménnyel.
Az abszolút győztes, a Derült égből fasírt egyébként az azonos című, Judi és Ron Barrett által írt 1978-as gyerekkönyv adaptációja, és főhőse egy bolondos feltaláló, aki megalkot egy olyan gépet, mely vízből ételt csinál.
Ám az öröm hamarosan ürömmé válik, amikor a masina fellázad, és egyre nagyobb ételdarabok kezdenek hullani az égből...
A Sony Pictures gyártásában készült animációs filmhez egyébként az Egyesült Államokban egy jótékonysági akció is kapcsolódik.
Mivel a statisztikák szerint Amerikában hatból egy gyerek nem tudja, mikor és mi lesz a következő étkezése, a stúdióvezetők döntése értelmében a film rajzolt karakterei a Feeding America nevű segélyszervezet szóvivői lettek, azaz felhívják az amerikaiak figyelmét a sok az éhezőre, sőt önkéntes munkára és adakozásra is felszólítanak.
Számos helyen pedig minden megvásárolt mozijegyből 1 dollár az alapítvány számlájára megy, ami a szervezet munkatársai szerint 4,5 kg élelmiszert jelent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06