Az Akadémia némileg visszatér gyökereihez!

Változások! Tízre nő a legjobb film díjára jelöltek száma az Oscar-on!

Az amerikai Filmakadémia Beverly Hillsben bejelentette, hogy az Oscar-gálán ezentúl, a 2010-es évtől kezdődően a legjobb film kategória jelöltjeinek számát az eddigi ötről tízre emelik.

2009.06.25 13:50ma.hu

- "Több mint hat évtized után az Akadémia némileg visszatér korábbi gyökereihez, amikor úgy döntünk, hogy egy szélesebb mezőny kelhet versenyre az év legelismertebb díjáért. A végkimenetelen ez természetesen nem változtat , de a verseny végső finisében nemcsak öt, hanem tíz nagyszerű 2009-es film vehet részt a következő gálán" – mondta Sid Ganis, az Oscar odaítéléséről döntő Akadémia elnöke.

Ez a döntés szakértők szerint reakció az intézményt ért korábbi kritikára, hogy az olyan, mind a kritikusok, mind a közönség körében hatalmas sikert arató filmek, mint például A sötét lovag, az úgynevezett művészfilmek miatt eddig kiszorultak a legjobb film díjáért zajló versenyből.

Az Oscar-díjak első 16 évében egyébként még összesen tíz jelölt film versenyzett a legjobb filmnek járó arany szobrocskáért – az utolsó klasszikus, mely kilenc vetélytársát kiütve nyerte el a díjat, a Casablanca volt 1943-ban.

- "Ez a lehetőség, hogy tíz jelölt is lesz a legjobb film kategóriában, lehetőséged ad az Akadémia szavazati joggal bíró tagjainak arra, hogy felismerjék és vegyék is figyelembe azokat a fantasztikus alkotásokat, amik eddig is gyakran felbukkantak az Oscar egyéb kategóriáiban, de kiszorultak a legfontosabb elismerésért folyó versengésből" – nyilatkozta Ganis. "Már alig várom, hogy jövő februárban, amikor a jelöléseket bejelentjük, kiderüljön, hogy is néz majd ki ez az új, tízes lista" – tette hozzá.

A 82. Oscar-gála jelöléseit egyébként 2010. február 2-án fogják nyilvánosságra hozni, a 2009-es év legjobb filmalkotásait elismerő díjátadóra pedig ezúttal is a hollywoodi Kodak Theatre-ben kerül sor, 2010. március 7-én.

A 2009-ben lezajlott gálán – mint arról korábban beszámoltunk – a legtöbb díjat (szám szerint nyolcat) a Gettómilliomos című film vihette haza.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.