Programajánló

Koncertek és zenés estek a Varnus Xavér Zeneszalonban

Koncertekkel és zenés estekkel várja a közönséget a budapesti Varnus Xavér Zeneszalon, amelynek tavaszi szezonja február 20-án kezdődik.

2015.02.06 05:30MTI

A szezon vendégei között lesz mások mellett Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, Vigh Andrea hárfaművész, Falusi Mariann énekes, Vitray Tamás műsorvezető és Csákányi Eszter színművész, valamint Pintér Béla író-rendező - mondta el Varnus Xavér orgonaművész a rendezvényekről tartott keddi sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a lakásán kialakított, mintegy 40-50 ember befogadására képes, zongorával és orgonával felszerelt szalon elsősorban baráti hangulatú alkalmakat nyújt a fellépők és a közönség számára is.

Külön kiemelte a szalonban található orgona történetét, amely 1870 és 1920 között a kassai dóm karzatán foglalt helyet. Az orgonához a művész saját elmondása szerint a szlovákiai Szalka faluban jutott hozzá, ahol a hangszertől egy újabb beszerzése miatt szívesen megvált a helyi templom. A szalon tekintélyes részét elfoglaló orgonát legalább 25 darabban szállították fel a második emeleten található lakásba, majd helyben szerelték össze.

A Varnus Xavér Zeneszalon november 28-án nyílt meg, az eddigi esteken Pintér Béla író-rendező, Érdi Tamás ás Vasvári Tamás zongoraművészek léptek fel. A négy alkalom jegyáraiból befolyt összeg egy részét, több mint 200 ezer forintot az eseményen az orgonaművész szimbolikusan átnyújtotta Nagy Anikónak, a Heim Pál Gyermekkórház igazgatójának, aki elmondta: a felajánlásból egy új őrző monitort fognak vásárolni.

Varnus Xavér hangsúlyozta, az adakozást továbbra is folytatják, így a szalon bevételének egyharmadát a jövőben is felajánlják a kórház javára. Az évadnyitó sajtótájékoztatón telefonon bejelentkezett Törőcsik Mari kétszeres Kossuth-díjas színésznő is, aki méltatta Varnus Xavért a jótékonykodásáért.

A szalon tavaszi szezonja február 20-án indul, ekkor Szakcsi Lakatos Béla egy improvizációs dzsessz szólóesttel várja a közönséget. A következő alkalmon, február 27-én Ács Gábor rádiós műsorvezető zenei aláfestés mellett beszélget Vitray Tamással.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.