A Részecske nyerte el az arany Szent György-díjat

Török film vitte a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál fődíját

A Particle (Részecske) című török alkotás nyerte el a 35. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az arany Szent György-díjat.

2013.06.30 06:29MTI

Erdem Tepegöz rendező műve mellett a film női főszereplője is elismerésben részesült. Jale Arikan ezüst Szent-György díjat kapott. A film az isztambuli nyomornegyedben élő munkanélküli asszonyról szól, aki hihetetlen ajánlatot fogad el annak érdekében, hogy beteg lányát ellássa. Ha már nem orosz film nyerte el a fődíjat, a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerésben Andrej Bogatirjov Júdás című filmjének címszereplőjét, Alekszej Sevcsenkovot részesítették. 

A filmművészeti mesterség elismerését jelentő Sztanyiszlavszkij-díjat pedig Kszenyija Rappoportnak ítélték oda. Az orosz színésznő a 35. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál záró filmjében, a Raszputyin című francia televíziós alkotás Iraklij Kvirikadze grúz származású rendező által készített mozifilmváltozatában is játszott. 

Nem tudni miért, de a Raszputyint alakító Gérard Depardieu a fesztivál záróünnepségén nem jelent meg. A film reggeli sajtóvetítésén még ott volt, majd az újságíróknak elmondta, hogy a franciák elárulták őt, és ma már gyakorlatilag orosznak érzi magát. Depardieu, aki januárban orosz állampolgárságot kapott Putyin döntésére, elmondta: Raszputyin személyiségében az orosz lélek fogta meg és a benne lévő életenergia. "Raszputyin mindannyiunkban él" - mondta. 

A Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját a Megbocsátások völgye (Sayonara Keikoku) című japán film kapta. A film az orosz filmes szakma különdíját is elnyerte. A legjobb rendezőnek járó ezüst Szent György-díjat, Jung Heun Dzsung fiatal koreai rendező kapta a Libanoni érzelem című pszichológiai thrillerért. A legjobb rövidfilmnek Pavel Lozinski lengyel rendező Apa és fia című alkotását ítélte a zsűri. 

A Nemzetközi Filmszövetség (FIPRESCI) díját Lúcia Murat brazil rendező Idegen emlékek című alkotása kapta. A moszkvai közönség díját a Matterhorn című holland film nyerte el, amely egy kis faluban élő özvegy férfiról szól, aki elkergette otthonából homoszexuális fiát, majd befogad egy csavargót. A két férfi között barátság, majd vonzalom szövődik. 

A közönségdíj odaítélése figyelemre méltó, mivel a heves hazai és külföldi bírálatok, valamint jogvédők tiltakozása ellenére az orosz parlament nemrég fogadta el az úgynevezett "nem hagyományos" szexuális irányultság propagandáját tiltó törvényt.

Komoly érdeklődés övezte Moszkvában, a Nemzetközi Filmfesztiválon N. Forgács Gábor Pillangók című, versenyen kívül vetített művét, amelynek ez volt a világpremierje. Az Új Arbaton lévő híres Október mozi közönsége szerint akár versenyfilmként is indíthatták volna az alkoholista anya mellett nevelkedett fiú hányattatásáról szóló alkotást. 

A 35. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztó záróünnepsége - talán a nagy meleg okán - nem sikerült olyan fényesre, mint a megnyitó, és nem koronázták meg az eseményt nemzetközi hírességek, és a nézőtér sem telt meg. Nyikita Mihalkov, a fesztivál elnöke a színpadon kérte az orosz állami és politikai vezetés további támogatását, mondván, hogy a rendezvénynek továbbra is helye van Moszkvában. 

Az orosz filmes szakmát uraló és a hatalommal jó kapcsolatot ápoló színész-rendező a nemzetközi zsűri elnökével, Mohszen Makmálbaf iráni rendezővel előbb megállapította, hogy az országokat a politika elválaszthatja, a művészet azonban egyesíti azokat.

Ezután a közönség nagy derültségére Mihalkov hibásan kihirdette, hogy "the festival is open", azaz a fesztivál megnyílt, de aztán rögvest módosított, és a vele ellentétben angolul jól beszélő iráni rendezővel karöltve befejezettnek nyilvánította a 35. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivált.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.