Új marketinggel próbálkoznak

Zombik: csomagban is vehető az új Brad Pitt-film

Néhány moziban ötvendolláros prémiumjegyeket is kínált a zombis Brad Pitt-filmet forgalmazó Paramount: a stúdió marketingkísérletére a jelek szerint akadt vevő.

Így debütált az új film és Angelina mellműtétje >>> képgaléria

2013.06.29 10:12MTI

A Paramount az Észak-Amerikában az elmúlt hét végén debütált Z világháborúnál próbálta ki az új szolgáltatást mindössze öt filmszínházban: ötven dollárért a néző a premier előtt két nappal láthatta a filmet, megtarthatta a produkcióhoz adott 3D szemüveget, ellátták pattogatott kukoricával, üdítővel, kapott egy posztert és ha majd forgalmazni kezdik, a DVD-kiadás is jár neki.

Az ötlet a Paramount szerint jól vizsgázott: sok száz rajongó kifizette a borsos belépőt a prémiumjegyért. A New York-i rajongók egyike úgy kalkulált, hogy bármilyen hajmeresztőnek tűnik is az ár, valójában megéri, ha az ember összeszámolja, mit kap érte.

Megan Colligan, a Paramount észak-amerikai forgalmazási és marketing igazgatója elmondta, hogy az öt moziból négyben teltházzal ment a film, az ötödikben pedig 80 százalékos volt a jegyeladás. A mozik átlagosan 250 férőhelyesek voltak.

A kezdeményezésre csak néhány nappal azt követően került sor, hogy Steven Spielberg és George Lucas a Dél-Kaliforniai Egyetemen csillagászati mozijegyárakat jósolt a jövőbe tekintve. Lucas szerint a jegyárak 50, 100 vagy akár 150 dollárosak is lehetnek, Spielberg pedig arról beszélt, hogy a filmek költségvetésétől függnek majd a jegyárak: míg mondjuk a következő Vasember-epizód 25 dollárjába kerülhet a nézőnek, egy Lincoln-jellegű filmet 7 dollárért is megnézhet.

A médiaszakértő Tom Adams nem értett egyet Lucas jóslatával. "Ugyan mit lehetne hozzátenni a mozi élményhez, hogy megérje ilyen drágán jegyet venni?" - tette fel a kérdést. A differenciált díjszabást azonban elképzelhetőnek tartotta. "Ha belegondolunk, furcsa, hogy egy iparágban minden terméket egy áron adnak, mindegy mennyire jó vagy népszerű. Szerintem a fogyasztók okosak, tisztában vannak azzal, hogy az Avatar elkészítése sokkal többe kerül, mint egy romantikus komédiáé. A 3D-s filmeknél pedig már tapasztalhattuk, hogy rugalmasan lehet kezeli az árakat, ha a néző más mozis élményt kap"" - mutatott rá.

Colligan hangsúlyozta, hogy az ötvendolláros jegyekkel nem Lucas elképzelését kivitelezték, az egész inkább a marketing kreatív, új útjainak kereséséről szólt. "Nem csinálhatjuk azt, amit tíz éve, ha ugyanazt az eredményt akarjuk elérni" - mondta a marketingigazgató.

A premier előtti bemutatónak és a DVD mozijeggyel egyidejű eladásának több előnye is van - emelte ki Colligan. A prémiumjegyes mozinézők nagy reklámot csaphatnak a filmnek a közösségi online médiumokban a premier előtt, ez a fajta szájpropaganda pedig nagyon hatásos. A DVD jegyárba való bekalkulálásával pedig azt éri el a forgalmazó, hogy a közönség ne a film megtekintését követően, a korong megjelenésekor vegye meg a filmet, hanem még az előtt, hogy látta volna, és eldöntött volna, hogy tetszik-e neki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.