1700 négyzetméteren
Megnyílt a Darnay Bormúzeum Gyenesdiáson
Megnyílt pénteken a Darnay Bormúzeum Gyenesdiáson: restaurálták az 1644-ben épült, összesen 1700 négyzetméteres területen elhelyezkedő pincét és a présházat, az udvarban pedig szőlészeti kiállításnak helyet adó pajtát építettek.
2012.11.16 22:29MTIA felújított Darnay-picében a Balatoni Múzeum egykori igazgatója, Darnay Dornyai Béla életéről és munkásságáról szóló emlékkiállítást is berendeztek. Gál Lajos, a település polgármestere az avatáson elmondta: a pince gesztenyefából készült mestergerendáján jól kivehető véset jelzi építési idejét, a kutatók szerint ez a Kárpát-medence legrégebbi boronapincéje. A munkálatok a műemlékvédelmi hivatal szigorú felügyelete és útmutatása mellett zajlottak.
A most átadott bormúzeum egyszerre helytörténeti emlék és turisztikai attrakció: az udvarán 80 szőlőtőkét ültettek, elhelyeztek több főfás szőlőprést, illetve az épületben borkoccintót is nyitottak. Szabóné Lázár Ibolya, a keszthelyi Georgikon Majormúzeum igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a Balaton-felvidéken a szőlő- és borkultúrának kétezer éves hagyománya van.
Gyenesdiáson az országban az elsők között alakult meg a hegyközség, amelynek törvényei rögzítették a szőlőművelés szabályait. A múzeum segítségével a szőlőművelés és a borászat hagyományait bemutató állandó tárlatot is kialakítottak a csaknem négyszáz éves építményben, ahol a szőlőtermesztéstől a borkészítésen át a borfogyasztásig kalauzolják végig a látogatókat.
Gál Lajos szerint a műemlék Darnay-pince restaurálásához 2010-ben nyújtott be két pályázatot az önkormányzat és a helyi Forrásvíz Természetbarát Egyesület, a projekt 100 százalékos támogatással az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap pénzügyi keretéből valósulhatott meg. A fejlesztéshez és a törökkori pincehajlék felújításához a Balaton-parti település összesen csaknem 20 millió forint pályázati támogatást nyert el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:30 Elhunyt Jan A.P. Kaczmarek lengyel Oscar-díjas filmzeneszerző
- 2:30 A GVH hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06