Csak viccelt? - A rendőrség nem viccel

Eljárás indult a "Hitler-szimpatizáns" Lars von Trier ellen

Eljárást indítottak Lars von Trier ellen a francia hatóságok a cannes-i filmfesztiválon elhangzott nyilatkozata miatt, amelyben a dán filmrendező "viccelődve" Hitler-szimpatizánsnak mondta magát.

2011.10.06 10:50MTI

Von Trier az ellene folyó nyomozásról szerdán rövid nyilatkozatot adott ki hangsúlyozva, hogy többé nem hoz nyilvánosságra közleményt és nem ad interjút.
   
"A súlyos vádak ráébresztettek, nincs meg bennem a képesség, hogy egyértelműen fejezzem ki magam, ezért elhatároztam, hogy a mai naptól tartózkodom minden nyilvános közleménytől és interjútól" - fogalmazott a rendező.
   
A rendőrség a dániai North Zealandban hallgatta ki von Triert az ellene Franciaországban indult eljárás nyomán. A rendező elmondta, a francia hatóságok szerint megszegte a háborús bűnök tagadását tiltó törvényt.
   
A dán filmest májusban kitiltották a cannes-i filmfesztiválról, mivel a versenyprogramban bemutatott Melankólia című filmje után tartott sajtótájékoztatón a jelenlévők általános megrökönyödésére közölte: német gyökerei miatt kicsit szimpatizál Hitlerrel. Szavainak súlyát érezve nyomban hozzátette, hogy támogatja a zsidókat, de aztán azt is kijelentette: "Izraeltől tényleg a falra lehet mászni".
   
A fesztiválon azzal védte magát, hogy csupán viccelődött, és bocsánatot kért a szavaiért. Már akkor jelezte, hogy önkéntes szilenciumot szab ki magára, és akárcsak Terrence Malick filmrendező, ő sem lép többé a nyilvánosság elé.
   
Később mégis megszólalt, és egy interjúban, amit a GQ magazinnak adott, már azt mondta, nem sajnálja a kijelentéseit, de reméli mindenki számára világos, hogy csak viccelődött.
   
Peter Aalbaek Jensen, aki von Trierrel együtt alapította a Zentropa filmvállalatot szerdán megerősítette, hogy kollégája ezúttal igazán "nagyon komolyan" veszi bejelentését, és csakugyan nem beszél többé a médiában.
   
Sohasem akart megbántani senkit - hangsúlyozta Jensen. "Már öt hónapot töltött magyarázkodással. Szocialistának és humanistának vallja magát, és a kisemberekért szólal fel. Abszurditás lenne, ha dicsőíteni kezdené a nácikat" - vette védelmébe von Triert.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.