Már folynak a tárgyalások

NATO: egységes európai légtér 2020-ig

Talla István, a NATO Légiforgalom-szervezési Főbizottság elnöke szerdán a fővárosban a bizottság tavaszi ülése után tartott sajtótájékoztatón azt mondta: egységes európai légteret kell kialakítaniuk a tagállamoknak 2020-ig, s az erről szóló tárgyalások már folynak például a NATO és az unió között.

2011.06.01 16:30MTI

A háromnapos konferencia összegzéseként a nyugállományú vezérőrnagy elmondta: a tervek szerint 2020-tól hangolják össze a légiközlekedésre vonatkozó szabályokat, de ekkorra már automatizálják például a repülőgépek egymással és a repülőterekkel való kommunikációját.
   
A modernizáció érinti ezért a repülőtereket, a repülőgépeket és a szabályozást is. A NATO jelenleg az új polgári és katonai rendszer harmonizációján dolgozik - fűzte hozzá.
   
Az új rendszerről elmondta még azt is, hogy az új automatika, amelyet minden repülőgépbe beszerelnének, nem engedi majd, hogy két repülőgép egy időben egy helyen tartózkodjon.
   
A bizottság foglalkozott még például az afganisztáni légtér kérdésével is; ezt 2014-ig kell visszaadni az afgán erőknek, mert jelenleg Afganisztánban se légtérforgalmi szabályok, se ilyen hatóságok nincsenek.
   
A bizottság más mellett légvédelmi eszközök telepítésével, a légi forgalom tervezésével, előkészítésével és a rakétavédelemmel foglalkozik. Egy évben két ülésszakot tartanak, az őszit és a tavaszit. A konferencián a NATO tagállamok és a partner országok (összesen 35 ország) delegáltjai - főként légügyi szakemberek - vesznek részt - tájékoztatott Talla István.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.