Tanárnő volt az egyik merénylő
Szülei felismerték a moszkvai metró egyik öngyilkos merénylőjét
A moszkvai metróban múlt hétfőn történt két öngyilkos merénylet eddig azonosítatlan elkövetőjében egy dagesztáni középiskolai tanár felismerte a lányát - jelentették a hétfői moszkvai lapok, de hivatalos helyről még nem erősítették meg a hírt.
2010.04.05 17:37MTIRaszul Magomedov tanár, Balahani település lakója több moszkvai lap egybehangzó közlése szerint az ügyészségnek jelentette be, hogy a merénylőben felismerte lányát, a 28 éves Marjam Saripovát, aki maga is tanárnő volt. A másik elkövetőt már korábban azonosították.
A március 29-i merényletekben 40 ember vesztette életét és közel százan megsérültek. Saripova informatikát tanított, és matematikából, valamint pszichológiából szerzett felsőfokú végzettséget. Szülei szerint hívő volt de soha nem hangoztatott szélsőséges nézeteket. A tanár újságíróknak elmondta: március elején Ali Magomedov dagesztáni belügyminiszter a járás egyik képviselőjének azt mondta, hogy Marjam az egyik szélsőséges csoport vezetőjének a felesége.
A tanár és felesége ezt nem vitatta meg Marjammal, már csak azért sem, mert hasonló híresztelések korábban is voltak. Magomedov az ügyészséggel közölte, hogy lánya március 28-án - a merényletek előtti napon - elment az anyjával a piacra Mahacskalába, aztán a barátnőjét szándékozott felkeresni. Szülei nem hallottak róla többé.
Marjam Saripovát a falubeli szomszédok ismerték fel a lapokban közölt fotókon, és ők küldték át a képet Magomedov mobiljára. A szülők egyebek között a ruházatáról is felismerték lányukat. A Kommerszant című lap szerint egyelőre annyi történt, hogy Magomedovéktól vért vettek a DNS-elemzés céljára.
A cikk szerzője úgy véli, Saripova azonosítása ellentmond annak a korábban közzétett verziónak, amely szerint a két öngyilkos merénylő nő Kizljarból, autóbuszon érkezett Moszkvába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
- 12:45 A látogatók előtt született alpaka csikó a Szegedi Vadasparkban
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06