Koronavírus/Húsvét
Orvos és fegyőr is vitte a keresztet az üres Szent Péter téren
A Szent Péter tér közepén álló obeliszktől a Szent Péter-bazilikához vezető lépcsősor tetejéig haladt az idei nagypéntek este a római keresztút, amelyen a meditációk szövege a fizikai és lelki börtönbe zárt emberiséghez szólt a koronavírus-járvány miatt hívők nélkül maradt téren.
2020.04.11 08:36MTIA római via crucis (keresztút) hagyományos helyszíne a Colosseum. Az idei volt az első alkalom 1965 óta, hogy a nagypéntek esti eseményt nem az ókori amfiteátrumnál tartották meg. A koronavírus-járvány miatt a Colosseum előtti tér most teljesen néptelen volt, ahogyan a Vatikán és Róma egész városa is. Ez az első húsvét az egyház történetében, amelyet hívők nélkül, az interneten rendeznek meg.
A teljesen lezárt Szent Péter téren a keresztút vonalát mécsesek világították meg. Az első nyolc állomás a tér közepén, az obeliszknél volt, majd a keresztút a bazilika felé haladt tovább.
A tizenkettedik állomás a bazilika központi bejáratához felvezető lépcsősor alján volt, ahol egy fából faragott Krisztus-feszület állt. A római San Marcello al Corso-templomban őrzött keresztet 1522-ben körbevitték a városban az akkori pestisjárvány után. Most a koronavírus-járvány terjedése óta a Vatikánban állították ki.
A tizenharmadik állomás a lépcsősor közepén, a tizennegyedik a lépcsők tetején volt, ahol Ferenc pápa vette kézbe a feszületet.
A keresztet többen vitték felváltva, köztük a vatikáni egészségügyi hivatal dolgozói, Padova egyik börtönének igazgatója, egy fegyőr, valamint egy korábbi elítélt is.
Az állomásokon elhangzó gondolatokat többen írták, köztük a börtön rabjai, egy elítélt édesanyja, egy meggyilkolt lány szülei, egy fegyőr, valamint egy börtönben szolgáló pap.
A meditációk a fizikai és lelki börtönbe zárt emberek szenvedésére világítottak rá, ami gyakran a mással szembeni előítélet rácsait is jelentheti. A szöveg szerzői saját életüket idézték fel: a börtön temető, amelyben élő embereket hantolnak el, olyan emberi történeteket, amelyeket senki sem akar meglátni, megosztani - hangzott el a stációkon. Az utolsó állomást kísérő szöveg szerint az emberi kapcsolatok a legnehezebb helyzetekben, fájdalomban és szenvedésben is kivirágozhatnak.
Ferenc pápa az idei keresztút végén rögtönzött beszédet sem mondott.
Nagypéntek délután az egyházfő betelefonált a RAI olasz közszolgálati televízió vallási műsorába, és kifejtette, mennyire együtt érez a járvány betegeivel, átéli "a világ fájdalmát". Ferenc pápa azt mondta, hogy a remény nem oszlatja el a szenvedést, de segítséget nyújt.
A szombat esti vigíliát kilenc órától a bazilikában tartják, és Ferenc pápa itt mutatja be a húsvétvasárnapi ünnepi misét is. Vasárnap délben a húsvéti Urbi et Orbi áldást a hívők nélküli bazilikából adja a központi lodzsa helyett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:59 Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar
- 18:20 Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata
- 17:19 Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
- 16:18 Másfélmillió szál hamis cigarettát találtak a pénzügyőrök Nyíregyházán
- 15:18 Vádat emeltek egy bérlethamisító páros és társaik ellen
- 14:41 MÁSZ: a benzin 10 forinttal olcsóbb, a dízel 1 forinttal drágább a szomszéd országok átlagáránál
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06