Koronavírus
Trump: május elejéig még biztosan nem lehet enyhíteni a korlátozásokat
'Addig nem indítjuk újra a gazdaságot, amíg nem lehetünk biztosak abban, hogy az amerikaiak ezt követően is egészségesek maradnak.'
2020.04.11 08:27MTIDonald Trump amerikai elnök megismételte pénteken, hogy készen áll a koronavírus-járvány miatt leállt gazdaság újraindítására, de hozzátette, hogy május elejéig még biztosan nem lehet enyhíteni az elrendelt korlátozásokat és megindítani a munkát.
A járványügyi intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport napi sajtótájékoztatóján Trump hangsúlyozta, hogy a döntés időzítésében az egészségügyi szakemberek tanácsaira hallgat majd. Szerintük pedig jelenleg úgy tűnik - fűzte hozzá -, hogy május elsején még nem lehet enyhíteni a korlátozásokat.
"Addig nem indítjuk újra a gazdaságot, amíg nem lehetünk biztosak abban, hogy az amerikaiak ezt követően is egészségesek maradnak" - fogalmazott. Hozzátette, hogy az újraindításnak is megvan a maga kockázata, a járvány ugyanis ismét fellángolhat. Leszögezte, hogy a megbetegedések esetleges újabb hulláma esetén kész lesz ismét korlátozó intézkedéseket bevezetni.
Az elnök azt mondta, hogy nemsokára bemutatja azt az új kormányzati munkacsoportot, amely a gazdaság újraindításának lehetőségeit, esetleges időpontját, körülményeit vizsgálja majd. Sajtóértesülések szerint a testület tagja lesz Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója, Steve Mnuchin pénzügyminiszter és Mark Meadows, a Fehér Ház új kabinetfőnöke.
Trump közölte azt is: a jövő héten "bejelentést tesz" az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) nyújtott amerikai pénzügyi hozzájárulásról.
"Mint tudják, évente mintegy 500 millió dollárt folyósítunk nekik, de majd a jövő héten visszatérünk erre. Sok mondandónk lesz" - fogalmazott, további részleteket azonban nem közölt.
Az amerikai elnök az elmúlt napokban többször élesen bírálta a WHO főigazgatóját, Kína iránti elfogultságot vetve a szemére, és az amerikai hozzájárulás csökkentését vagy megvonását is kilátásba helyezte.
A sajtótájékoztatón Trump bejelentette, hogy megegyezett Mexikóval az olajkitermelés csökkentésében, az olajkitermelő országok megállapodása és az olajárak zuhanásának megakadályozása érdekében.
"Mi elfogadjuk, hogy csökkentjük az olajkitermelésünket. Ők pedig beleegyeztek abba, hogy a jövőben valamiképpen kárpótolnak bennünket ezért" - fogalmazott. Szavaiból azonban nem derült ki egyértelműen, hogy milyen jellegű kárpótlásra is számít. Közölte, hogy az amerikai olajkészletek "évekre elegendőek".
Mike Pence alelnök a sajtókonferencián arra kérte az egyházakat, hogy a húsvéti ünnepek idején is tartsák zárva templomaikat. Bejelentette, hogy a kormányzat néhány nap múlva a járvány megfékezését célzó új előírásokat tesz közzé.
A tájékoztatón ezúttal is részt vett Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója, továbbá Deborah Birx járványügyi szakember. Mindketten a kormányzati munkacsoport tagjai.
Fauci arra hívta fel a figyelmet: valószínűleg hónapokba telik, míg a most kipróbálás alatt álló szerekről kiderül, hogy közülük melyik lesz alkalmas terápiás kezelésre.
Birx doktornő pedig azt emelte ki, hogy bár biztató jelek mutatkoznak, a járvány még mindig nem érte el a csúcspontját az Egyesült Államokban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:14 Agrometeorológia: az Alföldön és a Tiszántúl középső részén fokozódott az aszály
- 4:11 Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
- 1:30 Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
- 0:30 Megjelent a Korda György 85 LP, szombaton koncert a Sportarénában
- 23:56 MÁV: péntektől ismét megvásárolható a szezonális Dunakanyar napijegy
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06