Járvány
Koronavírus - Uniós csúcstalálkozót tartanak április 23-án
Annak megvitatására, hogyan lesz képes az európai gazdaság felépülni a koronavírus-járvány okozta válságból.
2020.04.11 08:12MTIAz uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács április 23-án csúcstalálkozót tart videókonferencia keretében annak megvitatására, hogyan lesz képes az európai gazdaság felépülni a koronavírus-járvány okozta válságból - jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken.
Az euróövezethez tartozó uniós tagállamok pénzügyminiszterei 500 milliárd euró összegű mentőcsomagról állapodtak meg csütörtökön a járvány okozta gazdasági válság enyhítésére.
Nyilatkozatában Michel a megállapodást "jelentős áttörésnek", "gyors és célzott segítségnek" nevezte, amely véleménye szerint megfelelő védelmet fog nyújtani az uniós tagállamok vállalkozásainak.
"Ideje lefektetni a szilárd gazdasági fellendülés alapjait" - fogalmazott.
A megállapodásban szereplő terv képes újraindítani az európai gazdaságot, miközben előmozdítja a gazdasági felzárkózást - tette hozzá.
David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke az eurócsoport megállapodásáról nyilatkozva azt mondta, ez az első alkalom, hogy a tagállamok a válságra nem külön-külön reagálnak, hanem valódi unióként, egyenlő feltételek mellett, közösen cselekszenek.
"Az európai vonaton nincsenek többé első és másodosztályú utasok" - fogalmazott.
Az uniós csúcstalálkozóra utalva kijelentette: az állam-, illetve kormányfőknek bátraknak kell lenniük. Az európai szolidaritás erősödik, a nemzeti önzés visszaszorulóban van. Noha a közös utazás megkezdődött, még nagyon sok tennivaló van hátra, a jelenlegi helyzetből csak egy "erősebb Európa által szabadulhatunk" - tette hozzá az EP elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06