Konfliktus

Meghallgatta az iráni parlament a Forradalmi Gárda parancsnokát

Zárt ajtók mögött hallgatta meg vasárnap Teheránban az iráni parlament Hosszein Szalamit, az iráni Forradalmi Gárda parancsnokát a gárda magas rangú tábornokának amerikai likvidálásáról, az iráni válaszcsapásról és az ukrán utasszállító lelövéséről.

2020.01.13 11:25MTI

Az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség szerint Szalami dandártábornoknak azzal kapcsolatosan kellett beszámolnia, hogy Kászem Szulejmánit, a gárda műveleti főnökét a bagdadi repülőtérnél január 3-án egy amerikai légicsapásban meggyilkolták.

Szalaminak a hírügynökség értesülései szerint magyarázatot kellett adnia Irán válaszcsapására is, amelyet az iráni hadsereg mért szerdán iraki támaszpontokra, amelyeken amerikai katonák állomásoznak.

Végül tájékoztatnia kellett a válaszcsapás idején történt szerencsétlenségről. Irán szombaton ismerte be, hogy tévedésből lelőtt egy ukrán utasszállító gépet, amely 176 emberrel a fedélzetén Teheránból tartott Kijevbe.

Amirali Hádzsizadeh, az iráni légtér biztonságáért felelős parancsnok szombaton a teljes felelősséget vállalta a gép lelövéséért.

Szalami beszéde után Ali Laridzsáni házelnök kérte a parlament biztonsági és külügyi bizottságát, vizsgálják ki a "súlyos incidenst", és tanulmányozzák, hogyan lehet a jövőben elkerülni a hasonló katasztrófákat.

Az iráni lapok vasárnap a szerencsétlenségben elhunytak emléke előtt tisztelegtek. "Bocsássanak meg, mondjanak le" címmel közölt írást az Etemad reformista napilap. A kormánypárti Iran című lap szerint, amely valamennyi áldozat nevét közölte, a katasztrófa "megbocsáthatatlan". Az ultrakonzervatív Kajhan első oldalon közölte Ali Hameneinek, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének parancsát, amely minden hanyagság helyrehozását sürgette a jövőbeli hasonló balesetek elkerülése érdekében.

Vasárnap immár második nap gyülekeztek tüntetők Teheránban és más városokban a rendszerellenes jelszavakat skandálva.

"Hazudnak, a mi ellenségünk nem Amerika, a mi ellenségünk itt van" - skandálták a teheráni egyetem előtt összegyűlt tüntetők.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.