Brutalitás
Megkínozták, majd halálra verték
Egy fiatal állítólag ellopott egy mobiltelefonszettet Bangladesben.
2015.08.20 10:27MTIMegkínoztak, majd halálra vertek egy tizenhét éves fiút Bangladesben, mert állítólag ellopott egy mobiltelefonszettet - közölte a CNN amerikai hírtelevízió internetes felületén a bangladesi rendőrség nyilatkozatára hivatkozva szerdán. Az áldozat a negyedik 18 év alatti fiatal, akit öt hét leforgása alatt meglincseltek.
Az áldozatra, a csak keresztnevén említett Radzsára dakkai házuk előtt találtak rá, a főváros Hazaribag nevű kerületében. A fiúnak súlyos sérülések voltak a testén, ezért kórházba szállították, de ott már nem tudtak rajta segíteni.
A rendőrség közölte, hogy három embert tartóztattak le az üggyel kapcsolatban.
A tizenhét éves fiatalt a szomszédja gyanúsította meg a lopással - közölte Radzsa családja. A rendőrség szerint a fiatalt egyértelműen meg is kínozták, mert a testén zúzódások és sebhelyek vannak.
A CNN megjegyezte, hogy a lopás gyanújába keveredett emberek gyakran esnek tömeges támadás áldozatául Bangladesben, és nem ez volt az első példa arra sem, hogy tizennyolc év alattiakon szolgáltattak igazságot önkényesen.
Hatalmas, több száz fős tüntetésekbe torkolló közfelháborodást váltott ki júliusban a 13 éves Szamiul Alam Radzson esete, akit különös kegyetlenséggel kínoztak halálra. Támadói felvételt is közzétettek a világhálón. A videón a fiút egy oszlophoz kötve vasrudakkal ütlegelik. A támadók eközben nevetnek és gúnyolódnak, a kiskorú könyörgését pedig teljesen figyelmen kívül hagyják. Radzsont, aki zöldséget árult, egy riksa ellopásával gyanúsították.
A hatóságok közlése szerint augusztus elején a 12 éves Mohammed Rakibot kínozta halálra korábbi munkaadója, mert a fiú máshol vállalt munkát.
Egy nappal később a tízéves Robiul Aval halt bele kínzói okozta sebesüléseibe. Őt megverték és kivájták a szemét, mert állítólag halat lopott.
Egy bangladesi gyermekjogi szervezet statisztikái szerint az év első hét hónapjában 191 tizennyolc év alattit gyilkoltak meg. 2014-ben 146, 2013-ban 128 gyerek lett gyilkosság áldozata.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:07 Adatgyűjtő akció indul a fehér tündérrózsa Tisza-tavi előfordulásának feltérképezésére
- 22:05 Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- 21:04 Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében
- 20:03 MNB: az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban
- 19:59 Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar
- 18:20 Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata
- 17:19 Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06