Hitelrontás miatt félmillió dollárra
Cégeket perel a KFC
A vállalatot rossz színben feltüntető álhírek terjesztése miatt a sanghaji bíróságon perel három kínai céget a KFC-t birtokló amerikai Yum! Brands, mely továbbra is korábbi minőségi botrányainak következményeit szenvedi el a kelet-ázsiai országban.
2015.06.02 16:44MTIA cég kínai nyelvű honlapján úgy fogalmazott, a három kínai cégtől a kínai közösségi médián terjedő, "rémhírek" miatt, összesen 4,5 millió jüant (207 millió forint) és nyilvános bocsánatkérést követel.
A legnépszerűbb csevegőprogramon, a félmilliárd felhasználónál is többet egybe gyűjtő WeChaten és a háromszázmilliós Sina mikroblogon több ezerszer továbbított álinformációk közt szerepelt például, hogy a KFC mutáns, nyolclábú és hatszárnyú csirkéket nevel, illetve, hogy a cég termékeiben kukacokat találtak a fogyasztók. Az állításokat képekkel is igyekeztek alátámasztani a terjesztőik.
A Yum! Brands hivatalosan is tagadta az állításokat, hangsúlyozva, hogy a médiacégek érdeke a kínai emberek félrevezetése és a KFC rossz hírének keltése.
A vállalatot azért is kifejezetten érzékeny időben hozták hírbe, mivel még nem heverte ki a beszállítóit érintő minőségi botrányainak következményeit a globális eladásainak felét felvevő kínai piacon. Két éve hormonnal és antibiotikumokkal kezelt alapanyagokat, tavaly újrafeldolgozott, átcímkézett húst felhasználó beszállítói vetették vissza a cég eredményeit. Az első negyedévet a vállalat 1,26 milliárd dolláros nyereséggel zárta, mely 9 százalékkal kevesebb a tavalyi év hasonló időszakához képest, eladásai hasonló mértékű, 9 százalékos visszaesést mutatnak.
Kapcsolódó írások:
- Romlotthús-botrány Kínában: a KFC és a McDonald's is bajban van
- Nem fért be koporsóstól a KFC-be, inkább elment kávézni
- Itt a legújabb botrány: szennyezett jégkockák a KFC-nél
- Figyelmeztetést kapott a KFC Kínában
- Dagad a botrány a KFC és a McDonald's beszállítóinál
- A "KFC kínoz" - felfújható guminőkkel tiltakoznak az állatkínzás ellen
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06