Reméljük, nem kutya...

Romlotthús-botrány Kínában: a KFC és a McDonald's is bajban van

A KFC-n és a McDonald's-on kívül féltucatnyi más nyugati étteremláncnak is beszállított az a sanghaji cég, melyről kiderült: lejárt szavatosságú, újrabedolgozott áruval kereskedett.

2014.07.22 09:58MTI
Fotó: YouTube/Shanghai TV

A Shanghai Husi Food Company-tól (Husi Sanghaj Élelmiszeripari Vállalat) a Starbucks, a Pizza Hut, az IKEA, a Burger King és a Domino Pizza is vásárolt alapanyagot, így a botrány kiterjedtebb, mint azt eredetileg gondolni lehetett - fogalmaznak a kínai sajtóbeszámolók az esettel kapcsolatban.

A sanghaji Dragon TV hétvégi riportja a Husit azzal vádolta meg: az lejárt szavatosságú, elégtelen higiéniás körülmények közt tartott, esetenként hulladékból újrabedolgozott húst adott el a KFC-t birtokló Yum Brandsnek és a McDonald's-nak, úgy, hogy az illegális gyakorlatról a nyugati láncoknak nem volt tudomása, a sanghaji cég vezetősáégének ugyanakkor igen. A céget a hatóságok vasárnap éjjel bezáratták, az ott begyűjtött húsmintákat jelenleg is tesztelik.

A kínai élelmiszer- és gyógyszeripari felügyelő hatóság kedden bejelentette: nem csak a sanghaji vállalatot, hanem a húsfeldolgozónak beszállító húsgyárakat is vizsgálja, vagyis a minőségellenőrzést országos szintre terjeszti ki.

A KFC és a McDonald's az esettel kapcsolatban bocsánatot kért fogyasztóitól, s maga is külön vizsgálatot kezdeményezett az ügyben. A beszállító kiesése egyes termékek átmeneti hiányát is okozhatja a következő hetekben a kínai piacon - figyelmeztetett a két cég.

A Starbucks úgy fogalmazott: érintett termékét, a húsos szendvicset minden tartományban levette a polcokról.

Az IKEA közleményben tudatta: csupán 2012 augusztusa és 2013 ősze között vásárolt a Husi cégtől, az ügy ennek ellenére "aggodalommal tölti el".

A Husi anyavállalata, az amerikai székhelyű OSI Csoport is megszólalt az ügyben, azt közölve: belső vizsgálati csoportot alakított a részletek kivizsgálására, emellett teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal. A cég úgy véli, elszigetelt esetről van szó, ugyanakkor kész teljes felelősséget vállalni az ügyért, s gyors változásokat eszközölni a helyzet megoldására.

A Husi a honlapján szereplő információk szerint Japánba és Hongkongba való exportálásra is rendelkezett engedéllyel. Azt, hogy a romlott húsból ezekre a helyekre is került-e, egyelőre nem lehet tudni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.