A bebörtönzött ellenzékiek kiszabadításáért
Több ezren tüntettek a Maduro-kormány ellen Venezuelában
Több ezren tüntettek szombaton Venezuela-szerte Nicolás Maduro elnök kormánya ellen, a bebörtönzött ellenzékiek szabadon bocsátását is követelve.
2015.05.31 15:13MTIEz volt a legnagyobb kormányellenes megmozdulás az országban a tavalyi, halálos áldozatokat is követelő tiltakozáshullám óta.
A tüntetéseket a börtönben lévő ellenzéki vezető, Leopoldo López felhívására hívták össze. Őt a tavalyi tiltakozássorozat vezetéséért ítélték el, arra hivatkozva, hogy az erőszakba fulladt tüntetések több tucat halálos áldozatot követeltek, céljuk pedig a kormány eltávolítása volt törvényellenes módszerekkel.
López néhány napja éhségsztrájkot folytat, és felesége, Lilian Tintori szombaton a tüntetőknek azt mondta, addig nem szándékozik abbahagyni, amíg követeléseiket nem teljesítik. A követelések közül a szónokok az új parlamenti választások kitűzését, a politikai foglyok szabadon engedését és a cenzúra megszüntetését emelték ki.
Csatlakozott López akciójához egy másik bebörtönzött, az ellenzéki tüntetések egyik központjának számító San Cristóbal volt polgármestere, Daniel Ceballos is.
Az ő felesége, Patricia Ceballos is jelen volt a szombati megmozduláson, és beszédében az ellenzék és a sajtószabadság tiszteletben tartását követelte a kormánytól. Jelenleg Patricia Ceballos San Cristóbal polgármestere.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06