Újabb rokonával végzett

Kim Dzsong Un megmérgeztette saját nagynénjét

Megmérgeztette a nyilvánosság elől már régóta eltűnt nagynénjét Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.

2015.05.12 11:07MTI

A CNN amerikai hírtelevíziónak álnéven nyilatkozó férfi azt mondta, "tavaly május 5-én vagy 6-án" Kim Dzsong Un elrendelte, hogy öljék meg nagynénjét, Kim Kjong Hujt. Erről akkor állítólag csak a diktátor testőrsége tudott, ma már azonban vezető észak-koreai illetékesek előtt is ismert, hogy a nagynénit meggyilkolták.

A férfi a CNN szerint "az egyik legmagasabb rangban lévő észak-koreai tisztségviselő", aki eddig külföldre menekült.

A CNN forrása szerint Kim Dzsong Un el akarta hallgattatni Kim Kjong Hujt, mert az asszony nem törődött bele, hogy férjét, Dzsang Szong Teket - akit a bezárkózó kommunista rendszer második emberének tartottak - 2013 decemberében korrupció és gazdasági károkozás vádjával kivégezték.

Kim Kjong Huj sorsát már hónapok óta találgatások övezik, ugyanis 2013 szeptembere óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Egyes értesülések szerint szívinfarktust kapott vagy öngyilkosságot követett el, mások szerint agydaganatban szenved és kómában van, egy februárban nyilvánosságot kapott dél-koreai titkosszolgálati értesülés ezzel szemben arról szólt, hogy még életben van.

A CNN-nek nyilatkozó férfi szerint Kim Dzsong Un és nagybátyja között látványos nagyberuházások - a Maszikriong síközpont és a Munszu vízi élménypark - miatt romlott meg a viszony. Elmondása szerint a politikai tisztogatásokhoz és kivégzésekhez hozzászokott észak-koreai elit körében is megrökönyödést keltett, hogy Kim Dzsong Un még családtagjait is kész kivégeztetni, ha ellentmondanak neki.

Park Jong Csol, a két Korea újraegyesítésével foglalkozó phenjani kutatóintézet helyettes vezetője az amerikai hírtelevízió kérdésére tagadta azt a dél-koreai hírszerzés állítását, miszerint Kim Dzsong Un az idén már 15 embert végeztetett ki hatalmának megkérdőjelezéséért, viszont úgy fogalmazott: "teljesen normálisnak" tartja "az ellenséges elemek" kivégzését.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.