Tisztogatás

Betilthatják a koldulást Norvégiában

Egy olyan törvénymódosítás alapján, amelynek vitáját hétfőn kezdték meg az oslói parlamentben - a bírálók szerint a vitatott intézkedés a roma bevándorlók ellen irányul.

2014.06.16 20:39MTI
Fotó: YouTube/ObservatorRo

A jobboldali kormány által beterjesztett törvénytervezet az idei nyártól lehetővé tenné az önkormányzatok számára, hogy helyi szinten megtiltsák a koldulást. A jövő év nyarától országosan is betiltanák a kéregetést.

A módosításról hétfő este szavaznak első olvasatban, a jogszabály végleges elfogadása a hét folyamán várható, mivel a konzervatív Höyre pártból és a Haladó Pártból álló, kisebbségben kormányzó koalíciót ezúttal a centrumpárt (SP) is támogatja.

Anders Anundsen norvég igazságügyi és közbiztonsági miniszter, a bevándorlás-ellenes jobboldali populista Haladó Párt tagja szerint összefüggés van a koldulás és a bűnözés, különösképpen pedig a zsebtolvajlás között.

A hatóságok arról számoltak be, hogy Oslóban ugyanannyi zsebtolvajlást regisztrálnak, mint a hétszer több ember által lakott Berlinben.

A bírálók szerint az intézkedés elsősorban az északi országban élő romák ellen irányul. A norvég fővárosban 2012-ben összeírták a koldusokat, és a számba vett százkilencvennégy ember között mindössze hét volt norvég származású. A többség elsősorban roma származású román állampolgár volt - jelentette ki a tárcavezető, hozzátéve, hogy a román kéregetők jelentős része szerepel a bűnügyi nyilvántartásban.

Baard Vegar Solhjell, a baloldali ellenzék egyik politikusa szerint a tiltással egyértelműen azt akarják elérni, hogy romák ne jöjjenek Norvégiába. "Hogy hihetnénk azt, hogy kétszáz év múlva ez nem olyan lépésnek fog tűnni, amelynek az volt a célja, hogy megakadályozza a romák belépését a királyságba?" - tette fel a kérdést az egykori oktatási és kutatási miniszter egy mára hatályon kívül helyezett jogszabályra utalva, amely kétszáz évvel ezelőtt tiltotta a zsidók belépését Norvégiába.

Bizonyos szervezetek tiltakoztak a módosítás ellen, mivel szerintük a lakosság többsége által támogatott törvény éppen ellenkező hatást válthat ki. A koldusok rá lesznek kényszerítve a bűnözésre - figyelmeztetett Arild Knutsen, egy kábítószerfüggőkkel foglalkozó civil szervezet elnöke a TV2 Nyhetskanalen norvég televíziónak adott interjújában.

Nagy-Britanniában és Dániában is országszerte tiltják a koldulást, más európai országokban helyi szintű tiltások vannak érvényben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.