Indonézia térségében

Kalózok rabolták el a tankhajó olajszállítmányát

A kalózok már áprilisban is sikeresen ütöttek rajta egy tankhajón: akkor egy japán olajszállító 3 millió literes rakományát rabolták el ugyanabban a térségben.

2014.06.02 09:58MTI

Kalózok rajtaütöttek egy thaiföldi tankhajón, és elrabolták annak olajszállítmányát - jelentette be a nemzetközi tengerhajózási hivatal (IMB) hétfőn. A legénységet és a hajót később elengedték, és időközben megérkeztek egy thaiföldi kikötőbe.

Az MT Orapin 4 nevű hajó múlt kedden hagyta el Szingapúr kikötőjét, hogy Indonéziába szállítson olajat. A tulajdonosok nem sokkal indulás után elvesztették vele a kapcsolatot, és a hajó nem is érkezett meg eredeti úti céljához.

Mint a tengerhajózási hivatal Malajziában működő irodájának illetékese közölte, a hajót kalózok kerítették hatalmukba, kommunikációs rendszerét tönkretették, és a rakományt elrabolták.

Ezt követően viszont a hajót, 14 főnyi legénységével együtt, ismét útjára bocsátották. Az MT Orapin 4 vasárnap megérkezett a Bangkoki-öböl egy kikötőjébe.

A kalózok már áprilisban is sikeresen ütöttek rajta egy tankhajón: akkor egy japán olajszállító 3 millió literes rakományát rabolták el ugyanabban a térségben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.