A választási csalások ellen

A bolgároknál kötelező lehet a választási részvétel

A bolgár államfő népszavazást akar kiírni annak eldöntésére, hogy kötelező legyen-e a választásokon a részvétel.

2014.01.29 22:55MTI

A bolgár elnök, Roszen Plevneliev a népszavazást májusban szeretné megtartatni, egybekötve az európai parlamenti választással. A lépéssel a választási csalások ellen küzdenének: mint az államfő elmondta, csak a szavazáson résztvevők számának növelésével lehet csökkenteni a szavazási manipulációt.

Bulgáriában az elmúlt években gyakran különböző csalások fémjelezték a választásokat: így például a munkáltatók nyomást gyakoroltak a dolgozóikra, hogy miként szavazzanak, illetve egyes politikusok egyenesen szavazatokat vásároltak. A tavaly májusi, előre hozott parlamenti választások után például a nemzetközi választási megfigyelők súlyos szabálysértésekről, voksvásárlásról beszéltek.

Plevneliev javaslatát az alkotmány előírásainak megfelelően a parlament elé terjeszti: államfő ugyanis egy népszavazásnak csak az időpontját szabhatja meg, népszavazás tartásáról a parlamentnek kell döntenie. A törvényhozásban a kezdeményezésnek nincs sok esélye a sikerre: a 240 mandátum felét birtokló szocialisták és liberálisok ugyanis ellenzik a voksolás kötelezővé tételét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.