Németország

Kétnyelvűvé teszik a Saar-vidéket

A közoktatásban az általános iskola első osztályától kötelező lesz a francia nyelv tanulása, a közszolgálati állások betöltésénél pedig feltétel a francia nyelv ismerete, és bizonyos állami állásokra francia állampolgárok is jelentkezhetnek majd.

2014.01.21 20:49MTI

Egy nemzedék alatt kétnyelvű tartománnyá tenné a németországi Saar-vidéket a helyi kormány, a Franciaországgal és Luxemburggal határos vidéken a francia nyelvet honosítják meg.

A konzervatív CDU és szociáldemokrata párt (SPD) közös kormányának kedden bejelentett tervei szerint a német mint hivatalos nyelv és az oktatás nyelve mellett 2043-ig általánossá teszik a franciát az élet minden területén.

A közoktatásban az általános iskola első osztályától kötelező lesz a francia nyelv tanulása, a közszolgálati állások betöltésénél pedig feltétel a francia nyelv ismerete, és bizonyos állami állásokra francia állampolgárok is jelentkezhetnek majd.

Ösztönzik a testvérvárosi kapcsolatok fejlesztését és elindítanak egy kormányzati portált, amely a tartomány francia kapcsolataival foglalkozik, míg a gazdaságban kezdeményezik német-francia ágazati hálózatok, klaszterek kialakítását.

Az úgynevezett Franciaország-stratégia célja, hogy Saar-vidék "a Németországhoz vezető híd és Franciaország kapuja" legyen - áll a közleményben.

A tartomány jelenleg is Franciaország első számú partnere Németországban - emelték ki, megjegyezve, hogy egyik tartományban sem tanulnak olyan sokan franciául, mint a Saar-vidéki iskolákban, és igen szoros a gazdasági együttműködés is, például a helyi cégeknél csaknem 20 ezer francia munkavállaló dolgozik.

Az alig egymillió lakosú Saar-vidék a tartományi rangú városok - Berlin, Bréma és Hamburg - után a negyedik legkisebb német tartomány. Az egykori bányavidék lakossága csökken, viszonylag magas a munkanélküliség és nagy a közadósság. A kormány gazdasági élénkülést vár a Franciaország-stratégiától.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.