Az észak-koreai vezető nagybátyja
Információsebesség Phenjanban: megerősítették Dzsang Szong Tek menesztését
"Bűncselekményeket" követett el, és "ellenforradalmi csoportot vezetett".
2013.12.09 07:47MTIPhenjanban hivatalosan megerősítették, hogy minden tisztségéből menesztették Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nagybátyját, Dzsang Szong Teket, az erről szóló bejelentést a KCNA hivatalos hírügynökség tette közzé vasárnap.
A jelentés a Koreai Munkapárt központi vezetésének vasárnapi ülése után látott napvilágot. Az erről szóló közlemény szerint a korábban rendkívül nagy befolyással rendelkező tisztségviselőt azért váltották le egyebek között az Állami Védelmi Bizottságban betöltött posztjáról - megfosztva őt katonai rendfokozatától is -, mert "bűncselekményeket" követett el, és "ellenforradalmi csoportot vezetett". "Dzsang Szong Tek és követői minden képzeletet felülmúló bűntetteket hajtottak végre, hatalmas károkat okozva pártunknak és a forradalomnak" - olvasható a közleményben.
Dzsang Szong Tek korábban Észak-Korea második legnagyobb hatalmú emberének számított, Kim mentoraként emlegették. A dél-koreai hírszerzés már a korábbi napokban értesült arról, hogy a nagybácsi kegyvesztett lett, ennek egyik látható jele volt, hogy egy többször levetített dokumentumfilm több jelenetében a rokon arcát vagy felismerhetetlenné tették, vagy teljesen "száműzték".
A szöuli hírszerző szervek szerint egyébként a nagybácsit még novemberben váltották le az Állami Védelmi Bizottságban, az ország legmagasabb döntéshozó testületében elfoglalt elnökhelyettesi posztjáról, több bizalmasát pedig kivégezték. A dél-koreai hírközlő szervek pénteken közölték, hogy elszökött az országból Dzsang Szong Tek pénztárnoka, s vélhetően emiatt válthatták le a phenjani rezsim korábban második emberének számító nagybácsit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06